Mégsem indulhat az orosz választáson az egyetlen háborúellenes párt
A Jablokót ugyan elsőre nyilvántartásba vették, végül azonban külföldi finanszírozásra hivatkozva mégis eltiltották a szeptemberi választástól.
A választási bizottság vezetője „szó szerint megállás nélküli” nyomásról beszélt, de az orosz fővárosban már több mint 3 millióan sikeresen leszavaztak online.
Súlyos kibertámadás érte szombatra virradóan Moszkva online szavazási rendszerét a három napig tartó orosz parlamenti és regionális választások második napja előtt, ennek ellenére időben megnyíltak a szavazóhelyiségek – számolt be róla a moszkvai választási bizottság közlése alapján az MTI.
A Jablokót ugyan elsőre nyilvántartásba vették, végül azonban külföldi finanszírozásra hivatkozva mégis eltiltották a szeptemberi választástól.
A bizottságot vezető Ella Pamfilova azt mondta: a moszkvai rendszert nagyon súlyos támadás érte, mint fogalmazott: „szó szerint megállás nélkül” nyomás alatt állt, de minden támadást sikeresen visszavertek, így a távszavazás Moszkvában normálisan működött. A szervezők kontrollálják a helyzetet.
Az elektronikus szavazás Oroszországban 33 régió lakosai számára érhető el. Moszkva elektronikus szavazási rendszere külön platformon működik, ezen négymillió ember regisztrált előre. Közép-európai idő szerint szombat délelőtt 9 óráig több mint 3 millióan szavaztak így a fővárosban.
Köztük Vlagyimir Putyin elnök is, pénteken.
A három napig tartó választásokon az Állami Duma képviselőit, 11 régió vezetőjét és 39 regionális törvényhozás tagjait választják meg. A választópolgárok, akiknek száma országon belül meghaladja a 111 milliót, külföldön pedig az 1,8 milliót, mintegy 20 700 képviselői mandátum és választott tisztség kapcsán nyilváníthatják ki akaratukat.
Miközben a kibertámadások egyre gyakoribbak, a magyar vállalkozások csaknem kétharmada nem tervez jövőre többet költeni az informatikai védekezésre – derül ki egy friss reprezentatív felmérésből.
Nyitókép: Vyacheslav PROKOFYEV / POOL / AFP