Merz a súlyos vereségek után: Nem másról van szó, mint hazánk demokratikus jövőjéről

Mecklenburg-Elő-Pomerániában az AfD, Berlinben a Baloldal aratott győzelmet a vasárnapi tartományi választásokon.

  • MTI

A német Kereszténydemokrata Uniónak (CDU) alapvető és nagyon hosszú távú kérdésekre kell választ adnia az elkövetkezendő napokban – jelentette ki a pártot vezető Friedrich Merz német kancellár.

„Nyersen fogalmazva: túlságosan sok kérdésre nem tudtunk már kielégítő megoldást kínálni. Ezen változtatni fogunk, változtatnunk kell” – szögezte le berlini sajtótájékoztatóján Merz, fordulópontnak nevezve a párt a vasárnapi, Mecklenburg-Elő-Pomerániában és Berlinben tartott választásokon elszenvedett súlyos vereségét.

Mint mondta, a németek „Konrad Adenauerral lezárták a nacionalizmus fejezetét”, és úgy vélte, a berlini koalícióra és a CDU-ra „történelmi küldetés” vár azzal, hogy biztosítsa: Németország megmarad az európai értékek mentén politizáló államnak.

Nem másról van szó, mint hazánk demokratikus jövőjéről

– fogalmazott.

Arra a kérdésre, hogy továbbra is számíthat-e pártja támogatására, a kancellár azt felelte: a CDU vezetéséből a vasárnap esti eredményhirdetés óta még senki nem vetett fel „személyekkel kapcsolatos kérdéseket”.

Köszönetet mondott a Szociáldemokrata Pártnak (SPD), amiért koalícióban marad a CDU-val Berlinben, ismét azt hangsúlyozva, hogy a koalíció által biztosítottnak látja Németország „demokratikus jövőjét”. „Elszántak vagyunk, hogy közösen szembenézzünk az országunkra váró történelmi kihívásokkal” – tette hozzá.

Az észak-németországi Mecklenburg-Elő-Pomerániában a CDU a párt 81 éves történetének leggyengébb eredményét érte el a szavazatok mindössze 4,9 százalékának megszerzésével. A CDU a tartományi parlamentből is kiesett, mivel nem érte el az 5 százalékos küszöböt. A tartományban az előzetes eredmények szerint a szélsőjobboldali Alternatíva Németországnak (AfD) győzött 38,2 százalékkal.

Berlinben a Baloldal aratott győzelmet, miután a szavazók 25,7 százaléka adta le rá a voksát. A CDU 18,8 százalékot, az AfD 16,3 százalékot, a Zöldek párt 14,3 százalékot, az SPD pedig 12,1 százalékot kapott a helyi választási hatóság közlése szerint.

https://hvg.hu/360/20260921_lapszemle-nemetorszag-mecklenburg-elo-pomerania-berlin-tartomanyi-valasztas

Nyitókép: AFP / dpa Picture-Alliance / Photothek Media Lab / Florian Gaertner

Hozzászólások