A rendőrség tájékoztatása szerint súlyos biztonsági incidenst jelentettek a Gloucestershire-i RAF Fairford katonai támaszpont közelében, és robbanóanyaggal kapcsolatos bűncselekmények gyanújával több férfit is őrizetbe vettek, írja a BBC. RAF Fairford a Brit Királyi Légierő katonai repülőtere, amely Gloucestershire és Wiltshire megyék határán található Angliában. Bár hivatalosan brit támaszpont, az Amerikai Egyesült Államok légiereje is használja. Ez az amerikai hadsereg egyetlen olyan európai bázisa, amelyet kifejezetten nehézbombázók fogadására és állomásoztatására tartanak fenn.
Az ügy kivizsgálását a brit terrorelhárítás vezeti. A vizsgálat idejére a közeli Whelford falu lakóit evakuálták, és egy szabadidőközpontba szállították őket. A területet jelenleg kordonnal zárták le, a rendőrök úgy vélik, hogy már nincs veszélyben senki.
Richard Ocone, a területileg illetékes Gloucestershire megyei rendőrség főparancsnok-helyettese vasárnap délutáni sajtótájékoztatóján elmondta: az akció előzményeként a kora hajnali órákban bejelentés érkezett arról, hogy a brit légitámaszpont felé három „gyanús” furgon halad. Ocone szerint a járműveket fegyveres rendőrök állították meg, és a furgonokban utazó öt embert őrizetbe vették azzal a gyanúval, hogy a robbanóanyagokkal elkövetett visszaélést szankcionáló törvénybe ütköző bűncselekményt követtek el.
Richard Ocone elmondta: továbbra is folyik a vizsgálat annak feltárására, hogy pontosan milyen jellegű incidensről van szó. Kérte, hogy senki ne kezdjen találgatásokba, és mindenki a hivatalos hírforrások beszámolóiból tájékozódjon.
Nagy-Britannia még júliusban közölte, hogy fegyveres erői készen állnak az ország bármilyen támadással szembeni megvédésére, miután az iráni Forradalmi Gárda figyelmeztetést adott ki, amelyben felszólította az országot, hogy ne engedélyezze amerikai bombázók felszállását Fairfordból. A fairfordi bázist február óta használják az Irán elleni műveletek indítására a közel-keleti konfliktus során.
Nyitókép: JUSTIN TALLIS / AFP