J. D. Vance amerikai alelnök az iráni háborúnak tulajdonítja a republikánusok eddig legsúlyosabb félidős választási vereségét – írja a CNN.
A vereség oka a háború. Maga az elnök is ezt mondta tegnap este
– fogalmazott az X-en közzétett hosszú bejegyzésében Vance, aki szerint nem elsősorban a republikánus szavazók alacsony részvételével volt probléma. A politikus úgy látja, a korábban Trumpra voksoló választók egy része fordult el a párttól.
Söpörtek a demokraták az amerikai félidős választásokon – de ebből az azért egyelőre nem következik, hogy automatikusan oda lehetne adni nekik a 2028-as elnökválasztást is. Ha két év alatt Trump totális győzelméből így összekapták magukat, ne zárjuk ki, hogy a republikánusok is feltámadhatnak addig, más kérdés, hogy nekik addig valahogy kormányozniuk is kellene. Kormányozniuk, méghozzá úgy, hogy közben a demokraták – ha megbénítani nem is fogják az Egyesült Államokat – gúzsba fogják kötni az elnököt. Rászabadul-e a világra Trump, ha ráébred, hogy a külkereskedelemben és a külügyben maradt hatalma? Mi következik most Amerikában? A Fülke vendége Nagy Gábor, a HVG vezető szerkesztője.
Az alelnök úgy értékelte, hogy a republikánusok gazdasági üzenetei sem voltak kellően meggyőzők a kampány hajrájában, ugyanakkor szerinte a vereség valódi oka szinte mindenki számára nyilvánvaló. „Mindenki tudja, miért veszítettünk. És minden őszinte beszélgetésnek arról, hogyan tovább, innen kell kiindulnia” – írta.
Vance egy általa nagyra tartott közvélemény-kutatóra hivatkozva négy olyan területet is megnevezett, amelyek szerinte segíthetnek visszaszerezni az elpártolt szavazókat: az iráni háború befejezése, a megélhetési költségek csökkentése, az „Amerika az első” politika előtérbe helyezése, valamint az Egyesült Államok Izraelhez fűződő kapcsolatának átalakítása.
Az alelnök hozzátette, hogy
már a választás előtt rossz előérzete volt, de még őt is meglepte a vereség mértéke.
Donald Trump szintén elismerte, hogy az iráni háború szerepet játszhatott a vereségben, de az általa kirobbantott konfliktust továbbra is védelmébe vette. A Fox Newsnak adott telefonos interjújában úgy fogalmazott: „Azt hiszem, részben Irán miatt történt, ugyanakkor az emberek megértették, milyen fontos volt, amit Iránnal tettem.” Vance és Trump megszólalásaiból tehát az látszik, hogy míg az alelnök a háború lezárását sürgeti a támogatottságuk visszaszerzése érdekében, addig az elnök megengedőbb, és továbbra is kitart a konfliktus mellett.
A kampánybeszédeiből ítélve pedig az eszét is. Az amerikai elnöknek tulajdonított politikai ösztön már-már mitikus erőként volt jelen éveken át a közéletben. A félidős választások után a republikánusoknak nemcsak a vereséget kell feldolgoznunk, hanem azt a tényt is, hogy a király meztelen.
Szenátori, képviselői és kormányzói helyeket is veszítettek a félidős választáson az eddig többséget élvező republikánusok, mert az amerikai választók komolyan vették, hogy ez népszavazás az elnökről, és lesújtó ítéletet mondtak Donald Trumpról. A közelmúltig országosan ismeretlen demokrata politikusok írtak történelmet, és a közvélemény-kutatások alábecsülték a győzelmüket, illetve a republikánusok vereségét.
A keddi félidős választásokról az alábbi cikkünkben írtunk részletesen:
Szenátori, képviselői és kormányzói helyeket is veszítettek a félidős választáson az eddig többséget élvező republikánusok, mert az amerikai választók komolyan vették, hogy ez népszavazás az elnökről, és lesújtó ítéletet mondtak Donald Trumpról. A közelmúltig országosan ismeretlen demokrata politikusok írtak történelmet, és a közvélemény-kutatások alábecsülték a győzelmüket, illetve a republikánusok vereségét. Elemzés a választásokról.