„Amikor Isten eljő, lesz néhány kérdése. És az egyik az lesz: Na, jó móka volt?” – így készült a film, amire az AI sohasem lenne képes
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
Most először hirdetheti egy gyorsétterem büszkén, hogy szemetet tesz a vendégei elé.
Új technikával próbálkozik a McDonald’s Dél-Amerikáért és a karibi térségért felelős cége, az Arcos Dorados, hogy kímélje a környezetet: élelmiszer-hulladékból készült tálcákat kezdenek használni.
Albert Douer, az izraeli UBQ Materials vezetője, akiktől a tálcákat rendelik, azt magyarázta a FastCompany.com-nak: a cég háztartási hulladékot hasznosít újra, döntő többségben kidobott ételt, de más szemetet is, csak a fémet és az üveget nem tudják felhasználni.
A McDonald’s 2018-ban vállalta, hogy 2025-re csakis újrahasznosított anyagokból készülő csomagolásokat fog használni. Van honnan fejlődniük: a bejelentés időpontjában 50 százalékos aránynál tartottak, az éttermeik 90 százalékában pedig nem volt semmilyen újrahasznosítás. Igaz, egy kutatás szerint a gyorséttermek környezetterhelése nem a csomagolásnál, hanem a hús elkészítésénél és szállításánál a legnagyobb.
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
A miniszterelnök derűsen fogadta a kisebb incidenseket Szolnokon.
Divattörténelem a Fehér Házban.
Tisztújító kongresszust tartott a Mi hazánk.