50 éves A cápa, amivel Spielberg a frászt hozta a strandolókra és örökre megváltoztatta Hollywoodot – 50 fontos tény egy fontos filmről
Az emberevő óriáscápás film szupersztárrá tette a 28 éves rendezőt és a cápákat is.
A szennyeződés egy olajfinomítóból szivárgott ki.
Ciprus partjainak közelében van már az a hatalmas olajfolt, ami egy szíriai olajfinomítóból szivárgott ki, majd jutott a Földközi-tengerbe.
A baleset még a múlt héten történt, a szíriai hatóságok pedig jelezték is, hogy tudnak a problémáról, de az olajfolt közben folyamatosan növekedett – vagyis a szivárgás nagyobb volt, mint gondolták.
A szíriai létesítmény Banijasz városában található. Egész pontosan egy hőerőműről van szó, innen jutott ki az olaj a természetbe.
A szivárgás a műholdképek alapján mintegy 800 négyzetkilométeres területet szennyezett be. Ez a CNN szerint méretre akkora, mint New York.
Az olajfolt kedden 7 kilométerre volt a ciprusi partoktól.
Az emberevő óriáscápás film szupersztárrá tette a 28 éves rendezőt és a cápákat is.
A főpolgármester szerint a rendőrség egy nem létező gyűlésről hozott tiltó határozatot.
Múltkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
Közös főigazgatói kiállás nem lesz.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.
A szerelmes férfi egy Bécsben vett Sacher tortával repült Katarba kedveséhez.