Vádat emelt az Érdi Járási Ügyészség egy férfi ellen, aki engedély nélkül, a hatóság tiltása ellenére magánállatkertet tartott fenn – írja az ugyeszseg.hu.
Az ügyészség szerint a férfi az állatkertben oroszlánokat, pumákat, tarajos sült, sarki rókákat és egyéb állatokat tartott. Ezek közül több is veszélyes, különösen veszélyes és természetvédelmi szempontból jelentős állatfajok közé tartozott. 2017-ben ellenőrzést tartottak az állatkertben, majd a szükséges engedélyek hiánya miatt azt bezáratták. Emellett az illetékes hivatal még ugyanebben az évben az állatokat el is kobozta.
A férfi nem adta fel, 2018-ban „állatsimogató” kialakítása érdekében kért és kapott is állásfoglalást a szakhatóságtól. Abból megtudhatta, hogy ahhoz milyen iratokra van szüksége és arra is, hogy oda veszélyes állat nem helyezhető el.
Ezt követően a férfi 2018. áprilisában – továbbra is engedély nélkül, illetve a korábbi hatósági tiltás ellenére – ismét megnyitotta az állatkertet, ahol még ugyanebben a hónapban hatósági ellenőrzést is tartottak. Az ellenőrzés során ismét több oroszlánt, tarajos sült, sarkirókát és más fajta állatokat találtak.
A közlemény szerint 2019-ben még további hét oroszlánhoz is sikerült hozzájutnia.
Az ügyben az Érdi Járási Ügyészség természetkárosítás bűntette miatt emelt vádat a férfi ellen.