Megerősítette a belga kormány azt a 2003-as döntést, amely szerint 2025-re bezárják az összes nukleáris reaktort az országban. Alexander De Croo miniszterelnök bejelentése szerint a biztonság központi jelentőségű.
A korábbi jogszabály szerint 40 évi használat után minden reaktort végleg le kell állítani, újakat pedig tilos építeni – ez viszont nem jelenti azt, hogy Belgium elzárkózna az atomenergiától.
De Croo szerint az ország legkevesebb 100 millió eurót (átszámítva 36 milliárd forintot) fektet a jövő atomenergiájának kutatásába, különös tekintettel a kisebb moduláris reaktorokra (SMR). Hangsúlyozta: Belgiumnak meg kell határoznia, hogyan pótolja az energiahiányt.
Végleges döntés március 18-án születhet az atomenergia leállításáról, ugyanis ekkorra készülhet jelentés az ország energiabiztonságának jövőjéről. Az országban jelenleg két atomerőműben hét reaktor működik.