Megkezdték újabb akciósorozatukat az Utolsó Nemzedék (Letzte Generation) klímaaktivistái kedd reggel Bécsben, megbénítva a forgalmat. A környezetvédők közül többen az úttestre ragasztották magukat a forgalmas Währinger Gürtelen, és jelezték: a blokád a kormány klímapolitikájának bénultságát szimbolizálja.
Médiaértesülések szerint az Opernringen úttesten vonuló környezetvédők lassították a forgalmat, ahol szintén nagy dugó alakult ki emiatt.
A tiltakozásokat több kutató és civil szervezet támogatta.
A be nem jelentett tüntetéseket gyorsan felszámolták: a Gürtel nyolckor kezdődött blokádja alig egy órán át tartott, miután valamivel kilenc előtt a rendőrség eltávolította az aktivistákat az úttestről.
A hatóságok azt írták, hogy a gyülekezési szabadság az alapjogok közé tartozik, amely még a spontán, be nem jelentett tiltakozásokra is kiterjed. A rendőrség jelezte: mindig eseti alapon dönt a beavatkozásról, és egyúttal óva intett az önkényes intézkedésektől az ilyen helyzetekben.
A környezetvédők bejelentették, hogy keddtől kezdve legalább három hétig naponta tartanak hasonló blokádokat az eddigi legnagyobb akciójuk keretében. A hétköznapok korai óráiban akarják eltorlaszolni az utakat, hogy minél nagyobb zavart okozzanak a reggeli csúcsforgalomban. Egyebek között azt követelik, hogy a bécsi kormány óránként száz kilométerben korlátozza a maximális sebességet az autópályákon, illetve függessze fel a kőolaj-, és földgázfeltárásokat Ausztriában.
(Nyitóképünk illusztráció.)