Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
58-at egy távoli vízpartra szállítottak, egy madár viszont kórházba került.
Nem repülnek el a hattyúk a Komárom melletti izsai mákföldről, a felvidéki Új Szó beszámolója szerint csak 59 madarat sikerült megmenteni. A portál kedden Jozef Lengyel zoológussal, a Szlovák Állami Természetvédelem, Dunai berkek tájvédelmi körzet szakértőjével járta be a terepet. Terepszemléjükön azt látták, hogy csak az éjszaka folyamán legalább nyolc madár hullott el.
A madárvédőknek kedden a mákföldről csak 59 madarat sikerült megmenteniük, 58-at átszállítottak egy távoli vízgyűjtőhöz, egyet pedig a madármentő állomásra vittek.
A madármentő akció után viszont Pém Bálint telektulajdonos azt mondta, szerinte a probléma megoldódott. Az Új Szó beszámolója szerint tavaly még repcét termesztettek a területen – a hattyúk pedig talán idén is arra számítottak, hogy a vízfelület mellet lecsipegethetik a friss repcehajtásokat. Ehelyett viszont mákot találtak, ami egyre nagyobb kárt tett a szervezetükben. Sem akaratuk, sem erejük nem maradt végül elrepülni, vagy fészket rakni, a túlzott mákfogyasztásuk pedig nem csak az emésztőrendszerüket, hanem az izmaikat is felőrölte.
Annyira ráfüggtek a hattyúk a Komárom-közeli mákra, hogy belehalnak
Az egészet a klímaváltozás okozhatta.
(Címlapképünk illusztráció.)
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.