Ütközés után elsüllyedt egy uszály a Dunán a Vajdaságban, rengeteg műtrágya került a vízbe
Vízügyi szakemberek attól tartanak, a szennyezés halak és más élőlények tömeges pusztulásához vezethet.
MTI
Elsüllyedt egy műtrágyaszállító hajó a Duna Szerbia és Horvátország közötti szakaszán pénteken hajnalban.
A szerbiai közszolgálati televízió (RTS) hatóságokra hivatkozó beszámolója szerint a német felségjelzésű, Antonia nevű hajó nem sokkal éjfél után nekiütközött a szerb-horvát határon található Duna-híd egyik oszlopának a vajdasági Palánkánál. A sérült hidat lezárták, a forgalmat más határátkelőkhöz terelik.
A szerb környezetvédelmi minisztérium tájékoztatása szerint a hajó uszálya ezer tonna műtrágyával süllyedt el. Szakemberek vizsgálják, hogy milyen következményei lehetnek a környezetre a műtrágyaszennyezésnek.
Dusan Blagojevic környezetvédelmi szakértő az N1 regionális hírtelevízióban arról beszélt, hogy az ezer tonna műtrágyát tartalmazó uszály elsüllyedése minden bizonnyal negatív hatással lesz a vízi növény- és állatvilágra, közvetve pedig az emberekre is.
„Nem tudjuk pontosan, hogy milyen műtrágyáról van szó, csak feltételezhetjük, hogy ammóniás műtrágyáról beszélünk. Annyi bizonyos, hogy tápanyagfelesleg alakul majd ki (nitrogén és foszfor), ami elkerülhetetlenül az algák túlvirágzásához vezet, ez pedig túlzott oxigénfogyasztást okoz a felszíni vizekben. Elszaporodnak a kórokozók és növekszik a nitrátkoncentráció, végül pedig kellemetlen szagok és gázok keletkeznek" - magyarázta a szakember.
Mint mondta, a vízinövények elszaporodása az oxigén mennyiségének csökkentését eredményezi, ez pedig halak és más élőlények megfulladásához vezethet. Hozzátette, az ammónia már alacsony koncentrációban is mérgező az állatokra nézve.
Fontos volna a változás, mert aggasztó állapotban vannak a gyerekek, ezért a Bethesda Kórház szakemberei közös, családi képernyőcsökkentési programot dolgoztak ki. Nagy Péter gyerekpszichiáterrel beszélgettünk.
Az izraeli légicsapások egy névtelenséget kérő Hamász-forrás szerint teljesen szétverték a terrorszervezetet, és mostanra nincs senki, aki újra tudná azt szervezni.
Majdnem két évtizeden át próbálkozott egy házaspár azzal, hogy saját gyerekük lehessen, de a férfi betegsége miatt ez sosem jött össze. Amerikai kutatóknak azonban sikerült csodát tenniük.