Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Egy eldugott vadkamerának pózolt a madár, aki ritka látogatónak számít a Dél-Dunántúlon.
Eurázsiában honos uráli baglyot kaptak lencsevégre a Nyugat-Mecsek Tájvédelmi Körzetben egy madáritatónál. A ritka, nagy méretű faj bizonyítottan az Északi-középhegységben költ, ott is csak kis számban – írja a BAMA.
Ilyen nagy termetű bagoly ritkán téved a Dél-Dunántúlra, a Mecsekben eddig nem is találkoztak vele, így igencsak meglepte a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóságát is, akik közölték, hogy az uráli bagoly Magyarországon fokozottan védett faj, természetvédelmi értéke 100 ezer forint.
Az emberektől távol eső, zárt erdőket kedveli, és inkább a tisztásokhoz közeli területeken fészkel, mélyen megbújva a sűrűben. A portál szerint az uráli bagoly megjelenésében leginkább a macskabagolyra emlékeztet, annál nagyobb, de az uhunál kisebb. Sápadt, szürkésbarna tollazata van, a hátán sötét mintával. Nagy, kerek feje, fekete szemei és szürkésbarna arca drámai hatást kelt, röpte erőteljes. A nagyjából egykilós állat hossza 50–59 cm, szárnyfesztávolsága 120 cm körül mozog.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.