Ian Neild, a British Telecom trendelemzője egyben jövőkutató is. Folyamatosan frissíti híres-hírhedt listáját, a BT Timeline-t, amelyben azt taglalja, az elkövetkező évek és évtizedek jelentős technikai és technológiai vívmányai mikor valósulnak meg, mindeddig megdöbbentően magas találati arányt elérve. Neild a tihanyi Internet Hungary konferencián keddi prezentációját követően válaszolt a Háló kérdéseire.
Háló: Említette a memóriákat korábban is, azokkal mi a helyzet?
Ian Neild: Csillagászati a használatban lévő memóriák és tárolóegységek mérete. Korábban ezeket csak adatbázisok tárolására használták, most az emberek videókat, mozikat, zenéket, képgalériákat rögzítenek és tárolnak rajtuk, mindezt ráadásul sokáig. A tárolás akkora problémákat kezd okozni az adatközpontoknak, hogy szervereiket már olyan helyekre mozgatják, ahol hidegebb a hőmérséklet és az elektromos áramot is olcsóbban lehet előállítani, például egy hidrofarmra. Az IBM beszélt anno arról, hogy lesz majd olyan idő, amikor csak öt számítógép lesz a világon. Lehet, hogy ezek csak az adatközpontok lesznek, mi pedig majd ezekhez csatlakozhatunk. A pénz most amúgy a szilárdállapotú meghajtókba (SSD, solid storage disk) folyik.
Háló: Mely szektorokban sülnek félre az előrejelzések a leggyakrabban?
Ian Neild: A biotechnológiát érintő területek nagyon gyorsan mozognak, mi pedig akkor adunk rossz előrejelzéseket, ha a dolgok túl hamar történnek meg. Sok biotech cég van, gyorsak és rendkívül titoktartóak, így nem csoda, ha nem értesülünk időben a fejlesztésekről.
Amúgy a bio- és nanotechnológia konvergenciája rengeteg új lehetőséget ad. A céges befektetések jelentős része feleslegessé válhat így - gondoljunk csak bele abba, hogy miként fejlődnek a hordozható eszközök képernyői és egyúttal hogyan reagálnak az emberek a nyomtatott szövegre. Az előrelátható jövőben lesz papír, amit összehajthatunk vagy zsebrevághatunk, hiszen olcsó és eldobható dologról van szó. Ahogy azonban egyre több ember jut hordozható nagyméretű képernyőkhöz, ez mind meg fog változni. A technológia azonban hiába változik, az emberek mindig ugyanolyanak maradnak, mindig ugyanazt fogják akarni: kommunikálni egymással, megadni egymásnak dolgokat, tapasztalatokat szerezni. A kérdést én inkább ott látom, hogy eddig az emberek a gépek belsejébe mentek, hogy megjavítsák őket, a jövőben fordítva is megtörténhet ugyanez?
Háló: Mi lenne a legjobban példaértékű, igazán futurisztikus koncepció, amivel az elmúlt öt évben találkozott?
Ian Neild: Azt hiszem, az egészségügyi és gyógyszeripari fejlesztések mögötti elképzelések azok, a génszekvenciás fejlesztések és a gyógyszerek jövője. Az igazán futurisztikus dolgok azok a felfedezések lesznek, amelyek majd az emberi testet és immunrendszert stimulálják, a gyógycélú vegyianyagok vagy éppen az implantátumszerű külső kiegészítések. Amerikában péládul sokkal több sebesültet és amputáltat kell ellátni, ott sokkal gyorsabban fejlődik a robotika és az implantkutatás is, mint ahogy azt az emberek gondolták volna, rengeteg pénz van benne.


Hírcsatornák
Kinyomtatom
Elküldöm
Kinyomtatom
Elküldöm
