Egy gazdasági társaság november 28-án jelentette a rendőrségre, hogy Kustánszeg melletti ültetvényükből már kivágott és szállításra előkészített 70 darab lombhagyó normannfenyőt lopott el ismeretlen tettes.
"Nyomozáskor a terület körzeti megbízottjai egy kustánszegi ház ligetes telkén 54 darab, majd a ház melléképületében kisebb mennyiségű és a jelzett ültetvényről származó fenyőt találtak és foglaltak le. Az ott lakó férfi elismerte: több nap alatt vitte el a közel 500 ezer forint értékű "farakományt" - közölte Csizmazia Péter, a Zala megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense. A középkorú kustánszegi férfi ellen lopás megalapozott gyanúja miatt eljárást indítottak - tette hozzá.
Az ország karácsonyfa-ellátásának közel felét biztosító, részben exportra is szállító zalai fenyőültetvényeken ez volt az idei első jelentősebb tolvajlás. Tavaly több, mint egymillió forint értékű - jelentős hányadban nem lombhullató fajtájú - fenyőt vágtak ki, vagy tulajdonítottak el a rendőrség által felderített tettesek.
Nagyösszegű fenyőfalopást követtek el Zalában
A göcseji tájegységbeli Kustánszeg körzeti megbízottjai sikerrel derítettek fel egy néhány nappal ezelőtti, félmillió forint értékű fenyőlopást - közölte a rendőrség pénteken az MTI-vel.
Magyar Péter: Döntést hoztunk babaváró támogatások és a diákhitelek kamatstopja ügyében
Az MCC, a Mol, Lázár, Áder és Palkovics alapítványa is megy a levesbe augusztus 31-ig
Reagált a halálos ítéletre az MCC
„Putyin havonta több ezer fiatal embert küld a halálba. Világos? Remek, mert akkor az is világos, miről lehet beszélni vele”
Nagy győzelmek, brutális meccsek, trükkös csalások – itt vannak a legérdekesebb momentumok a focivébék történetéből
Magyar Péter reagált Sulyok Tamás „külföldi panaszkodásaira”
Fásy Zsüliett államilag megtámogatott cégénél elrontották a papírokat, mégsem lesz osztalék
Fekete-Győr András megvonná Lázár János, Kocsis Máté és Szijjártó Péter fizetését
Leállítja a Master Good a 120 milliárdos gyárépítését, ha nem tud külföldről munkaerőt behozni
Megvan az NB I új neve
Csizmadia Ervin: A Fidesz kereszténydemokrata fordulatától a bukásig
A Stanford-kutató, aki megtanította a világot aludni, lélegezni és napfürdőzni
Figyelmeztetnek: zivatarokkal érkezik a hidegfront
Trump a megugró áremelkedésről: Imádom az inflációt
Az elnök szerint remek számok érkeztek.