VIDEÓK
Véglegessé vált, hogy szombaton 18 órakor rendezik a Debrecen-Haladás NB I-es labdarúgó-mérkőzést, amely után az OTP Bank Ligát már korábban megnyert hazai csapat tagjai átveszik az aranyérmeket és a bajnoki trófeát.
MTI
2012. május 21., hétfő, 12:02
Kiválóan kezdődött magyar szempontból a debreceni úszó Európa-bajnokság, melynek hétfői első számában, férfi 400 méter gyorson az előfutamból két magyar, Kis Gergő és Rákos Patrik is bejutott az esti fináléba.
MTI
2012. május 21., hétfő, 10:29
Felavatták Horthy Miklós néhai kormányzó, a debreceni Református Kollégium egykori diákja emléktábláját szombaton. Az MSZP szerint minden jóérzésű embert felháborít a Horthy-rendszer reinkarnációja.
MTI
2012. május 19., szombat, 18:34
Összesen 767 millió forintot nyert a debreceni önkormányzat a helyi Petőfi térre tervezett intermodális központ megtervezéséhez. A vasútállomás mellett itt alakítanák ki az új buszpályaudvart és több helyi járat végállomását. Az építés a számítások szerint több mint húszmilliárd forintba kerülne. Közben az épülő 2-es villamos vonalával megint baj van, késésben vannak a kivitelezők.
dehir.hu
2012. május 18., péntek, 16:28
A szervezők minden feladattal elkészültek, így Debrecenben nagyon várják az úszó Európa-bajnokság hétfői rajtját.
MTI
2012. május 18., péntek, 15:50
Eszközbeszerzésekkel és munkatársaik továbbképzésével készül az Airport Debrecen Kft. a menetrend szerinti légiközlekedés beindítására - közölte a cég ügyvezető igazgatója pénteken az MTI-vel.
MTI
2012. május 18., péntek, 13:54
Kiss László szövetségi kapitány arra számít, hogy a magyar úszóválogatott tagjai tíz érmet nyernek a debreceni Európa-bajnokságon.
MTI
2012. május 18., péntek, 10:04
Nem tudják, mi okozta a szúrós szagot, veszélyes koncentrációt nem mutattak ki a környéken, ezért visszatérhettek otthonukba az emberek a debreceni Fényes udvari lakótelepen - közölte a Hajdú-Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság kedd este.
MTI
2012. május 15., kedd, 18:10
Összesen 99,5 millió forintból elkészül Debrecen zajtérképe, a vidéki városok közül elsőként - közölte az önkormányzat.
MTI
2012. május 15., kedd, 17:24
A Debrecen labdarúgócsapata megszerezte története hatodik bajnoki címét, miután az OTP Bank Liga 28. fordulójának szombati játéknapján 4-0-ra legyőzte a vendég Pécs együttesét, így 11 pontos előnye a második Videotonnal szemben behozhatatlanná vált.
MTI
2012. május 12., szombat, 20:09
A sportfogadás a szellemi sportok Iron Manje, a kombinatorika nonpluszultrája, a kocka elvetésének sava-borsa. A tippmixelés egy kis ország Rubiconja. Nem is szaporítjuk a szót: minden pénteken a heti szelvényhez adunk olyan útmutatót, mely az útmutatók Mount Everestje. Aki ennek alapján se nyer, próbálja meg legközelebb.
Somos Ákos
2012. május 11., péntek, 08:00
Új utánpótlásképzési struktúrával és klubvezetéssel vág neki a következő bajnoki szezonnak a Debreceni Vízilabda Sportegyesület (DVSE), amely a sportág egyik vidéki bázisának építésén dolgozik.
MTI
2012. május 10., csütörtök, 19:58
Bombariadó volt hétfő reggel négy debreceni középiskolában. Egy bejelentő azzal fenyegetőzött, hogy az érettségi vizsgák idején az intézményekben bomba robban - közölte a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság.
MTI
2012. május 07., hétfő, 08:42
A megyei jogú városok tavaly év eleje óta mintegy 30 alkalommal kötöttek szerződést 100 millió forintnál nagyobb hitelről, illetve hívtak le ennél nagyobb összeget korábban megkötött szerződéseik alapján - írta pénteki számában a Világgazdaság.
MTI
2012. május 04., péntek, 06:22
Szakmai konferencián mutatták be csütörtökön Debrecenben az új Nagyerdei Stadion koncepciós terveit. Az aréna építése és környezetének rekonstrukciója a tervek szerint ősszel kezdődhet és 2014 tavaszán fejeződhet be.
MTI
2012. május 03., csütörtök, 13:30
A sportfogadás a szellemi sportok Iron Manje, a kombinatorika nonpluszultrája, a kocka elvetésének sava-borsa. A tippmixelés egy kis ország Rubiconja. Nem is szaporítjuk a szót: minden pénteken a heti szelvényhez adunk olyan útmutatót, mely az útmutatók Mount Everestje. Aki ennek alapján se nyer, próbálja meg legközelebb.
Somos Ákos
2012. április 27., péntek, 08:00
Három személyautó ütközött össze csütörtökön kora délután a 4-es számú főúton Ebes és Debrecen között; ketten életveszélyesen, ketten könnyebben sérültek meg - mondta el a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálatának munkatársa.
MTI
2012. április 26., csütörtök, 15:02
Minden korábbi kontinensviadalt túlszárnyalva összesen 45 ország versenyzői vesznek részt a május 21-27. között rendezendő 31. úszó Európa-bajnokságon Debrecenben - jelentette be Gyárfás Tamás, a szervezőbizottság elnöke csütörtökön sajtótájékoztatón a városban.
MTI
2012. április 26., csütörtök, 13:55
A képek energiahordozók, a zsákutca arra jó, hogy ki lehessen belőle keveredni, a macera pedig a legjobb öntisztulás. Záróra előtti tárlatvezetés feLugossy László képzőművésszel, aki „kedélyes szkeptikusként” határozza meg magát.
Marton Éva
2012. április 26., csütörtök, 09:10
Egy ismeretlen telefonáló kedd délután robbantással fenyegette meg a Debrecenben közlekedő villamosokat, így az üzemeltető leállította a szerelvényeket. Bombát végül egyik villamoson sem találtak.
MTI
2012. április 24., kedd, 18:10