VIDEÓK
1988-ban Fiatal Demokraták Szövetsége néven alakult "liberális, radikális és alternatív" politikai erő. 1992-től kezdve a párt konzervatív fordulatot hajtott végre, 1995-től neve Fidesz – Magyar Polgári Párt lett. Az 1998-2002-közötti kormánykoalíció legnagyobb pártja. 2003-ban nevét Fidesz-Magyar Polgári Szövetségre változtatta. Jelenlegi szövetségesei: Fidesz - Magyar Polgári Szövetség, a Kereszténydemokrata Néppárt, a Fidelitas, a Kisgazda Polgári Egyesület, a Lungo Drom, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége, a Magyar Vállalkozók és Munkaadók Pártja valamint a Nemzeti Fórum. A párt elnöke Orbán Viktor.
Weboldal:
http://fidesz.hu/Puccskísérlet zajlott ellenem három fronton, amiben benne volt a CNN és néhány magyar, valamint külföldi diplomata is – többek között erről beszélt Orbán Viktor a Fidesz frakcióülésén vitaindító beszédében. Az ülésen éles vita alakult ki a BKV-ról, a kormányfő szerint "régi struktúrákra nem adunk pénzt". A kormányfő szerint 15 százalékot vesztett a Fidesz a szavazótáborából, de szerinte ez visszahozható, már csak azért is, mert nincs erős ellenzék.
150 hozzászólás
M. László Ferenc
21 órája
A Fidesz-frakció sajtóosztálya szerda este az MTI megkeresésére határozottan cáfolta, hogy a kihelyezett frakcióülésen napirendre kerülne a köztársasági elnök állítólagos plágiumügye.
MTI
2012. február 08., szerda, 21:14
Az MSZP tiltakozik az ellen, hogy a Fidesz a közszolgálati tisztviselőkről szóló törvényhez benyújtott egy módosító indítványt, amely törvényi felhatalmazást ad a Kossuth tér versenyeztetés nélküli átalakítására.
hvg.hu
2012. február 08., szerda, 15:11
Marad-e a konfliktusos politika, vagy konszolidációra készüljön a Fidesz? Erről a kérdésről dönthet a két kormánypárt a háromnapos egri frakcióülésén, ahol a képviselők a miniszterelnöktől várják az új irány kijelölését. A hvg.hu által megkeresett kormánypárti politikusok kemény vitára számítanak, mert sokuk elégedetlen az egyetemi keretszámokkal, félti a parlamenti fizetését, a polgármesterek pedig tudni akarják, mi lesz az államosított iskoláikkal és kórházaikkal.
6 hozzászólás
M. László Ferenc
2012. február 08., szerda, 12:31
A harc és a küzdelem folytatását ígérte a miniszterelnök a 14. évértékelő beszédében. Orbán Viktor szerint kormánya a megbékélést és a kiegyezést azokkal vállalja, akik partnerek az ország újjáépítésében, de szerinte a Fidesztől balra és jobbra állókkal a szemléletmódjuk és módszereik miatt nehéz egyezkedni, ahogy az Európai Unióban is vannak, akik a 2010-ben választott útról akarják letéríteni az országot. A miniszterelnök-pártelnök azt mondta, politikája a középosztály megerősítését célozza, és az egyik fő kérdés az, hogyan lehet elérni, hogy az ország irányítása a középosztály kezében maradjon.
11 hozzászólás
hvg.hu
2012. február 07., kedd, 17:51
Az Örülünk Vincent blog sorra veszi, milyen intézkedések és hatások vezettek 2006 óta a jobboldal szélsőségeinek térnyeréséhez.
hvg.hu
2012. február 07., kedd, 17:48
A Fidesz üdvözli, hogy a miniszterelnök egyértelműen kiállt Magyarország nemzeti érdekei, az arányos adózás, a családok támogatása, a tisztességes munka megbecsülése és az elszámoltatás fontossága mellett. A KDNP frakcióvezetője azt mondta, örülnek, hogy elkezdődött a konszolidációs időszak.
MTI
2012. február 07., kedd, 16:56
Most, hogy a Fidesz vezetői minden megszólalásukban változásról és konszolidációról beszélnek, Lázár János pedig már egyenesen a közelebbről meg nem nevezett hibák kijavítását ígérte, kulcskérdéssé válhat, hogy hitelesen végrehajtható-e ez a fordulat - írja keddi cikkében Török Gábor politikai elemző.
hvg.hu
2012. február 07., kedd, 12:22
Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője a Népszabadságnak adott interjújában bejelentette: a Fidesz elnöksége úgy döntött, a hátralévő kétharmados törvények közül a legérzékenyebb kérdésekben ötpárti egyeztetést kezdeményeznek. Az ellenzéki pártok elmennek ugyan az egyeztetésre, de nem bíznak a Fideszben és abban, hogy a véleményüket figyelembe is veszik.
13 hozzászólás
hvg.hu
2012. február 06., hétfő, 12:02
A Fidesz miskolci szervezetének elnöke szerint borsodi szocialisták szponzorálják azt az éhségmenetet, amely hétfőn indul el Miskolcról Budapestre; Sebestyén László vasárnap, miskolci sajtótájékoztatóján azt mondta, a Fidesz sajnálja, hogy a menetben résztvevő, valóban nehéz sorsú embereket pártpolitikai célokra használja fel a lejáratódott MSZP.
MTI / hvg.hu
2012. február 05., vasárnap, 16:33
Francis Fukuyama világhírű filozófus még januárban írt kritikát az alaptörvényről, amire Kovács Zoltán államtitkár reagált.
hvg.hu
2012. február 03., péntek, 20:06
Furcsa kivétel Budai Gyula az állami vezetők között: rá nem vonatkoznak azok az előírások, amelyek kikötik, hogy a képviselőként is tevékenykedő tisztségviselők csak a minimális tiszteletdíjra jogosultak. Nem vonatkozik az elszámoltatási kormánybiztosra az Orbán Viktor által meghatározott fizetési plafon sem. Miközben a kormánytól szolgálati autót kap, 626 ezer forintos költségtérítését is felveheti. A joghézagoknak köszönhetően Budai az egyik legjobban kereső honatya, aki évente több mint 26 milliót visz haza.
21 hozzászólás
M. László Ferenc
2012. február 03., péntek, 06:30
Halálos fenyegetéseket, gyalázkodó emaileket kapott Budapestre utazása előtt Kim Lane Scheppele, aki kormánykritikus véleményével vált ismertté idehaza. Erről a hvg.hu-nak adott interjújában mesélt a Princeton egyetem alkotmányjogásza, aki szerint az itt tapasztaltak sokban a Kádár-korszak Magyarországára emlékeztetik, amikor „illett tudni, hol a határ”. Ugyanakkor örül, hogy kormányzati szereplőkkel is találkozhatott.
145 hozzászólás
Kósa András
2012. február 02., csütörtök, 20:30
A Lehet Más a Politika nem akarja átvenni a szocialisták szavazótáborát, inkább a Fideszről levált másfél millió szavazó és a bizonytalanok felé fordul. Jávor Benedek készül a nagy csatára Orbán Viktorral, s bár az utcai politizálás híve, nem lesz olyan harcos, mint elődje, Schiffer András volt. Interjú az LMP új frakcióvezetőjével.
22 hozzászólás
M. László Ferenc
2012. február 02., csütörtök, 06:30
Égő Molotov-koktélt helyeztek el szerda este egy dombóvári lakóház előtt - közölte a rendőrség. Az érintett lakásokban a Fidesz helyi szervezetének két alelnöke lakik.
MTI
2012. február 01., szerda, 21:27
A választók ma már nem kíváncsiak az MSZP álláspontjára - reagált Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője a szocialista Simon Gábor szombati sajtótájékoztatóján elhangzottakra.
MTI
2012. január 28., szombat, 17:01
A Frankfurter Allgemeine Zeitung című német konzervatív lap a Nemzetközi Valutaalap (IMF) Magyarországról szóló jelentéséről írt szombati számában, az n-tv német hírtelevízió honlapján pedig Magyarország átalakulásáról jelent meg elemzés, míg a Neue Zürcher Zeitung című svájci napilap egy volt magyar nagykövet olvasói levelét közölte.
MTI
2012. január 28., szombat, 13:20
Egy adathordozó árazókészüléket lopott el a sarkadi Tescóból Murok Ferenc helyi fideszes képviselő.
hvg.hu
2012. január 27., péntek, 10:39
A dombóvári képviselő-testület Fidesz-frakciója szerint a város jogerősen elítélt, független polgármesterének le kell mondania tisztségéről. Szabó Loránd kijelentette: nem mond le polgármesteri tisztéről.
MTI
2012. január 25., szerda, 15:45
Hogy a Klubrádió vesztes pályázatából „európai" ügy lett, intő jel a Fidesznek - írja a Véleményvezér blog.
hvg.hu
2012. január 25., szerda, 07:33