VIDEÓK
Egyetemi hálózatok tiltakoznak a politikai zsarolás ellen, az Oktatói és a Hallgatói Hálózat is szolidaritásukról biztosították Tulassay Tivadart, a Semmelweis Egyetem távozó rektorát.
hvg.hu
2012. április 02., hétfő, 11:51
A Hallgatói Hálózat aktivistái csütörtök délelőtt 11 órára hirdettek demonstrációt a Semmelweis Egyetem rektori hivatalával szemközti Köztelek térre.
eduline.hu
2012. március 28., szerda, 21:38
A Hallgatói Hálózat aktivistái elfoglalták a Semmelweis Egyetem rektori hivatalát és ülősztrájkba kezdtek. A hallgatók Tulassay Tivadar rektorból próbálnak ígéretet kicsikarni arra, hogy az egyetem megindítja a köztársasági elnök doktorijának visszavonását célzó eljárást." A tüntetők még nem hagyták el az épületet, és bár csütörtökön délután 5 órára Tulassay Tivadar rektor egyeztetési időpontot adott nekik, többen közülük úgy döntöttek, hogy az épületben maradnak éjszakára.
hvg.hu
2012. március 28., szerda, 15:38
Távoznia kellett az AIESEC nemzetközi szervezet BME-s egységéből, mert részt vett a Hallgatói Hálózat BME GTK sejtjének szervezésében - állította Solymár László, a BME diákja az Első Pesti Egyetemi Rádiónak (EPER).
hvg.hu
2012. március 23., péntek, 12:50
Közös levélben fordultak az oktatási államtitkárhoz és az Európai Unió oktatásért felelős biztosához a Hallgatói Hálózat, a Hálózat a Tanszabadságért (HAT) képviselői és az Oktatói Hálózat kezdeményezői, akik azt javasolják, hogy a két tárgyalópartner szerdai brüsszeli találkozójukon tekintse át "a magyar oktatási rendszer átalakításával kapcsolatos problémákat".
MTI
2012. február 28., kedd, 12:13
Valamivel több mint száz egyetemista és oktató jutott be Budapesten az Eötvös Loránd Tudományegyetem bölcsészkarának egyik nagyelőadójába szerda délután, ahol a dékán tiltása ellenére ismét hallgatói fórumot tartottak, egyebek mellett a felsőoktatási keretszámok módosítását sürgetve.
hvg.hu
2012. február 22., szerda, 20:59
Újabb hallgatói fórumot tart a Hallgatói Hálózat (HaHa); az ELTE BTK épületében ugyan egy termet sem engedtek át nekik, de végül elfoglalták az egyiket. A hallgatók a keretszámok ellen tiltakoztak, a bölcsészkar dékánja távozásra kérte az egybegyűlteket. A rendőrök a szervezők szerint nem juthattak be az épületbe. A hallgatók este nyolcig maradhattak végül.
hvg.hu
2012. február 22., szerda, 18:03
„A kormány tagadó álláspontja” miatt szerdára újabb fórumot szervez a Hallgatói Hálózat (HaHa), a csoport tagjai délután ötkor találkoznak az ELTE bölcsészkarának udvarán, azt azonban még nem tudják, beengedik-e őket valamelyik egyetemre. Bár az elmúlt napokban több dékántól kértek teremhasználati engedélyt, egyelőre sehonnan nem kaptak pozitív választ. Volt, aki technikai problémákra hivatkozva utasította el a hallgatókat.
eduline.hu
2012. február 22., szerda, 13:33
A Hallgatói Hálózat pártpolitikailag teljes mértékben független, civil szerveződés, írja szombati közleményében a szervezet. Egyúttal felszólították az LMP-t, hogy szakértői, aktivistái és politikusai ezentúl ne vegyenek részt a rendezvényeiken.
8 hozzászólás
hvg.hu
2012. február 18., szombat, 20:59
Egy birtokunka került levél tanúsága szerint igazat állít a Hallgatói Hálózat (HaHa) azzal kapcsolatban, hogy Hoffmann Rózsát nem hívták meg a szerdai tüntetésre, amelyen a szervezet az oktatási államtitkár nevével fémjelzett felsőoktatási törvény ellen és az egyetemi-főiskolai keretszámok ellen tiltakozott.
Dezső András
2012. február 16., csütörtök, 20:02
A kormány elismeri és tiszteletben tartja a diákok önszerveződési jogát, a Hallgatói Hálózat azonban nyilvánvaló politikai indíttatásból, és amint időközben kiderült, ellenzéki támogatással szervezte a demonstrációt - közölte az oktatási államtitkárság csütörtökön.
MTI
2012. február 16., csütörtök, 17:25
Az LMP fizette a Hallgatói Hálózat szerdai akcióján felvonultatott táblák egy részét, erről azonban a civil szervezet állítása szerint semmit sem tudott. Miközben az ELTE HÖK elhatárolódott a tegnapi egyetemfoglalástól, Orbán Viktor megdicsérte a diákságot, sőt, mérsékeltnek nevezte őket. Hoffmann Rózsa viszont hajthatatlannak tűnik, és továbbra sem akar változtatni a keretszámokon.
35 hozzászólás
Tossenberger Adél
2012. február 16., csütörtök, 15:22
Az LMP fizette a Hallgatói Hálózat szerdai akcióján felvonultatott táblák egy részét. Vágó Gábor LMP-s országgyűlési képviselő szerint ez nem jelenti azt, hogy a párt támogatta volna a megmozdulást. Videó.
Dezső András
2012. február 16., csütörtök, 14:07
A miniszterelnök szerint bár eltér a tüntető hallgatók és a kormány álláspontja, ő örül annak, hogy a diákok élnek az egyetemi autonómia jogával, és hallatják a hangjukat.
MTI
2012. február 16., csütörtök, 09:38
Nem vonja vissza a kormány a felsőoktatási keretszámokat - erről Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár beszélt csütörtökön a Magyar Televízió Ma reggel című műsorában, a Hallgatói Hálózat előző napi demonstrációján elhangzottakra reagálva.
MTI
2012. február 16., csütörtök, 08:13
A Hallgatói Hálózat a felsőoktatási törvény ellen tüntetett, a rendezvény után a demonstrálók az ELTE egyik tantermét szállták meg - engedély nélkül. Tekintse meg videónkat!
7 hozzászólás
Dezső András
2012. február 15., szerda, 21:06
A Hallgatói Hálózat (HaHa) közlésével ellentétben két nappal a szerdai demonstráció előtt a HaHa hívta meg a tiltakozó rendezvényre Hoffmann Rózsa oktatási államtitkárt - közölte az államtitkárság szerdán.
MTI
2012. február 15., szerda, 16:04
Bevonultak az ELTE jogi karának épületébe az Egyetem téren a Hallgatói Hálózat (HaHa) Utolsó nyílt nap című tüntetésén részt vevő demonstrálók, köztük egyetemisták, gimnazisták és tanárok. A tüntetők a felsőoktatás szétrombolása és a drasztikus keretszámcsökkentés ellen tiltakoznak.
hvg.hu
2012. február 15., szerda, 15:52
Bevonultak az ELTE jogi karának épületébe az Egyetem téren a Hallgatói Hálózat (HaHa) Utolsó nyílt nap című tüntetésén részt vevő demonstrálók, köztük egyetemisták, gimnazisták és tanárok. Az elfoglalt épületben a tüntetők hallgatói fórumot tartottak, valamint a felsőoktatás szétrombolása és a drasztikus keretszámcsökkentés ellen tiltakoztak.
1 hozzászólás
hvg.hu
2012. február 15., szerda, 13:40
Hiába kérte, nem mondhat beszédet a szerda délutáni, budapesti diáktüntetésen Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár - így döntött a demonstrációt szervező Hallgatói Hálózat (HaHa). Az egyetemistákból és oktatókból álló csoport azt üzente az államtitkárnak: az új felsőoktatási törvény elfogadása előtt kellett volna egyeztetni a társadalmi és szakmai szervezetekkel.
eduline.hu
2012. február 15., szerda, 09:55