Papp Réka Kinga: Hízott, hízott a Kisgömböc, most már húzza le a saját súlya
Nem a „luxizás” leleplezése hozza magával a felháborodást. A nagy változásokhoz vezető lendület hosszú idő alatt halmozódott fel. Vélemény.
Nem a „luxizás” leleplezése hozza magával a felháborodást. A nagy változásokhoz vezető lendület hosszú idő alatt halmozódott fel. Vélemény.
A mostanihoz fogható mértékben a NER még nem ingott meg. Bár kevés példa van rá, annál nagyobb volt a megdicsőülése az időben visszavonulóknak. Nem is kell nagyon visszamenni az időben. Vélemény.
A magyar közvélemény egy része nyugtatja magát: egyelőre még nem dübörögnek a magyar tankok Ungvár és Beregszász felé. Racionális érveket nem lehet egy esetleges háborús beavatkozás mellett felhozni. Csakhogy 1991-ben a Vajdaságban sem tűnt úgy, hogy itt egyszer csak háború lesz. És lett. Vélemény.
Az Orbán-rendszer nagyhatalmakkal seftel, de tizenöt év után sincs hosszú távú stratégiája. A politikai alternatíva összeomlása alapozta meg a Fidesz teljhatalmát 2010-ben, és most, hogy feltápászkodik egy potens ellenjelölt, egyből meginog a rendszer, amely érdemi ellenzék nélkül működött mostanáig. Ám a külföldi politikai védelem megvásárlásáért, a hatalom megtartásáért semmi sem drága. Vélemény.
Politikai értelemben a Tisza nem kínál újdonságot, csak új vezetőt. Nem lehet kizárni, hogy a helyi szervezetekből újfajta működés növi ki magát, amelyben a résztvevők kezükbe veszik az irányítást. Egyelőre nem ezt látjuk. Papp Réka Kinga, az Eurozine magazin főszerkesztőjének írása.
Az influenszertüntetés óta az influenszerek háttérbe szorultak, de tágas teret nyert az influenszerpolitika. A közéleti pletykák mellett kell fenntartani a figyelmet az olyan súlyos és összetett ügyek iránt, mint a gyerekvédelem. Vélemény.
A ma használatos politikai gépezetet a meglévő intézményrendszer használatára – vagy meghackelésére – optimalizálták. Ebben a játékban mindig annak áll a zászló, aki a legtöbbet tudja költeni rá. Ezt sem technikázással, sem gerillastratégiával nem lehet felülírni – de másik működési kultúrával igen, írja szerzőnk, aki szerint ideje volna már túllépni a vezérkultuszon, építkező pártok kellenek, amelyekben a tagság és a lakosság érdemben beleszólhat a közös célokba és stratégiákba. Vélemény.
“Napról napra, vécépapír-gurigáról vécépapír-gurigára átvállaljuk az állam felelősséget ahelyett, hogy közösen és tartósan kipréselnénk az államból, kormányból, önkormányzatból, ami jár.” Vélemény.
Hidegrázást kapok a személyi kultusztól és a rajongástól, mert ezek alapvetően demokráciaellenes viselkedések és legtöbbször alávaló szándékot takarnak – írja a Dobrev Klárát ért kritikák és mentegetőzések kapcsán Papp Réka Kinga.
"Puccos digitális szamizdatok kiadói", írja szerzőnk a Hősök terén tartott influenszertüntetés szervezőiről, és hozzáteszi: "közgondolkodókra, művészekre, üzletemberekre figyelünk most is, mint eddig, csak a maiak kevéssé illeszkedtek be már meglévő intézményekbe, saját teret hoztak létre". Vélemény.
Érdemi terv nincs, a felkészülés elmaradt, a kora tavaszinál jóval súlyosabb járványhelyzetben mennek a gyerekek iskolába. Pedig lehetett volna készülni: a családok bevonásával, igényfelméréssel, differenciálással, a távoktatási infrastruktúra fejlesztésével. Meg leginkább a követelmények kidobásával. Csupa olyasmivel, amit a Klebelsberg Központ lehetetlenné tesz, sőt, alkalmanként üldöz.
Lesz-e az Apple-nek saját vízköpője az új templomon?
Nemzetközi jelentés a nők helyzetéről Magyarországon 2050-ben.
Nincs kedvem úgy tenni, mintha a demokrácia lovagjait érte volna támadás.