Újabb diplomata-útlevelesek neve derült ki, NER-es cégek vezetői is kaptak
A Külügyminisztérium korábban bejelentette, közel ezer, indokolatlanul kiadott okmányt vonnak be.
A Külügyminisztérium korábban bejelentette, közel ezer, indokolatlanul kiadott okmányt vonnak be.
HVG
Orbán Anita állománygyűlést tartott a külügyi dolgozóknak a Bem téren, ahol információink szerint a büféasztalok visszahelyezésén kívül azt is bejelentette, hogy a dolgozók mostantól használhatják a Ganz utcai bejáratot, ami eddig csak a vezetők kiváltsága volt.
A tárcavezető szerint a bútorokat Szijjártó Péterék távolították el, mert más szemléletet képviseltek a közösségi terek szerepéről.
HVG
Hétfőn Magyar Péter is beszélt erről a sajtótájékoztatóján.
HVG
A pekingi német nagykövetet behívattak, Kína szerint a kijelentés "sértő és rendkívül abszurd, nyílt politikai provokáció".
MTI
MTI
hvg.hu
A legtöbbször csak villámlátogatásokat tett a miniszterelnök.
hvg.hu
Négy tárcától nem kapott adatokat a Népszava. A többitől érkezett számokból az derül ki, hogy 2017-ben nem a külügyminisztériumban költötték a legtöbbet utazásra.
hvg.hu
A Navracsics Tibor és Szijjártó Péter vezette új Külgazdasági és Külügyminisztérium a korábbi miniszter, Martonyi János emberei közül egyetlen vezetőt hagyott csupán meg a posztján, az utóbbi hetekben viszont kétszáz új belépőkártyát adtak ki az új vezetők, ez is jelzi a korábbi stáb lecserélését - írja a Népszabadság.
hvg.hu
Egy hitehagyás miatt halálra ítélt keresztény nő miatt küldött üzenetet Szudánnak a magyar külügyminisztérium, amely azt kéri, vonják vissza a nőre kirótt halálos ítéletet.
MTI
Szijjártó Péter parlamenti államtitkárként készül majd fel arra, hogy ősszel átvegye a külügyi tárca vezetését. Ezzel felülíródhat (majdnem) mindent, amit Martonyi János és államtitkára, az amúgy "ősfideszes " Németh Zsolt az elmúlt években képviselt.
A magyar Külügyminisztérium megdöbbenéssel fogadta a Malina Hedvig elleni vádakat, és tudatta: Magyarország biztosítja számára a konzuli védelmet az ellene folyó eljárás további szakaszaiban.
MTI
Remélhetőleg még karácsony előtt megkapják a kártérítést az egyiptomi Hurghadában történt buszbaleset károsultjai és az áldozatok hozzátartozói az egyiptomi biztosítótól - közölte vasárnap a Külügyminisztérium annak kapcsán, hogy röviddel a baleset második évfordulója előtt megszületett a megállapodás az áldozatok és hozzátartozóik kártérítésének ügyében.
MTI
A magyar-román labdarúgó világbajnoki selejtező mérkőzés miatt pénteken és szombaton megerősített ügyeletet tart a bukaresti magyar konzulátus.
MTI
Tunéziában az ellenzék és a szakszervezetek péntekre sztrájkot hirdettek, és mivel az ellenzéki megmozdulások könnyen erőszakba csaphatnak át, a Külügyminisztérium fokozott óvatosságot kér az országba készülő magyaroktól.
MTI
Csendben, kimondatlanul is egy föderatív politika valósul meg az Európai Unióban a magyar miniszterelnök szerint, a kormány szabadságharca pedig nem az EU ellen zajlik, hanem a közösség és a nemzetállamok jogai közti egyensúlyt védi. Orbán Viktor a magyar nagykövetek előtt arról beszélt, hogy a kormány azért került konfliktusba az EU-s intézményekkel és a külföldi cégekkel, mert a válság terheit nem szétteríti, hanem célzott intézkedéseket hoz, amelyeket meg kell védeni.
hvg.hu
A Külügyminisztérium kezdeményezte a megbeszélést. Így szeretnék megtudni, magyarokat is lehallgattak-e.
MTI
Együttérzését fejezt ki a magyar Külügyminisztérium a Texasban történt robbanás áldozatai családtagjainak.
MTI
A román külügyminisztérium "meglepődve és aggodalommal értesült" a Victor Ponta román miniszterelnök március 19-i kijelentéseivel kapcsolatos magyar álláspontról, amelyet túlzónak tart - derült ki a bukaresti külügyminisztérium honlapján csütörtökön közzétett dokumentumból.
MTI
Németh Zsolt államtitkár Kolumbia külügyminiszter-helyettesével találkozott.
MTI-OS
Rendszerint hideg távolságtartással figyelte azokat a kormányzati döntéseket a miniszterelnök helyettese, melyekkel nem értett egyet. Bár különvéleményéről tudtak a pártban és a kormányban, a hvg.hu-nak fideszes politikusok azt mondták, Navracsics kerülte a belső vitákat, amit Orbán nem mindig vett jó néven. Minisztériumától két év alatt számos hatáskört vontak el, az utóbbi napokban pedig arról cikkezett a sajtó, hogy a Külügyminisztérium élére "száműzhetik". Kérdés, hogy van-e még elég ereje nemet mondani a kormányfőnek, ha a felkérés valóban megtörténik.
Kovács Áron
Kovács Áron
M. László Ferenc