Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Nemzeti Kör

Solymosi Frigyes Vélemény

Solymosi: A jobboldali holdudvar felelőssége

Nagyon elkötelezettnek vagy szűklátókörűnek kell lennie annak a konzervatív értelmiséginek, aki helyeselné a kormány fél-világ elleni szabadságharcát, aki ne tudná, hogy ezt valutánk is megszenvedte, ami az adósságcsökkenés ütemét is befolyásolta. Solymosi Frigyes akadémikus, a Nemzeti Kör tagjának írása.

hvg.hu Itthon

A jobboldali Nemzeti Kör nem akar pártpolitikust Schmitt utódjaként

Ne pártpolitikus legyen a köztársasági elnökök, mert az államfő az Alaptörvény értelmében a nemzet egységét testesíti meg és az állam demokratikus működésének őre – vélekedik a jobboldali közéleti szereplőket, értelmiségieket tömörítő Nemzeti Kör. Tagjuk, Jávor Béla a Klubrádió Megbeszéljük című műsorában arról beszélt, hogy ezt gondolták Szili Katalin jelölése esetén is.

Fürjes Judit Vélemény

Solymosi Frigyes: „Nem értem, miért gondolják a Fidesz politikusai, hogy mindent jól látnak”

A Fidesz jó kormányzással meg tudná szilárdítani a hatalmát, sőt elnyerhetné a világ elismerését is. Ám most ott tartunk, hogy elsietett és át nem gondolt intézkedéseikkel a világ ellenérzését váltották ki, nyilatkozta a hvg.hu-nak Solymosi Frigyes, a Nemzeti Kör alapító tagja, Széchenyi-díjas kémikus, a Magyar Tudományos Akadémia tagja.

Törőcsik Mari unokája zongoristaként lép fel egy tévéműsorban

Törőcsik Mari unokája zongoristaként lép fel egy tévéműsorban

Összerakta 1000+ leselejtezett laptop használt akkumulátorát, most erről megy az egész háza

Összerakta 1000+ leselejtezett laptop használt akkumulátorát, most erről megy az egész háza

Ukrajna a dollár helyett inkább az euróhoz kötné a hrivnyát

Ukrajna a dollár helyett inkább az euróhoz kötné a hrivnyát

Tóta W. Árpád: Szodoma százhúsz Ferrarija

Tóta W. Árpád: Szodoma százhúsz Ferrarija

Autósüldözés volt Miskolctól Budapest felé – videón, ahogy az ámokfutó a rendőröket is leszorítja

Autósüldözés volt Miskolctól Budapest felé – videón, ahogy az ámokfutó a rendőröket is leszorítja

Nagy kaszálásra készülnek a hazai közvetítők, és Tiborczék sem maradnak ki az aranyvízumbizniszből

Nagy kaszálásra készülnek a hazai közvetítők, és Tiborczék sem maradnak ki az aranyvízumbizniszből

Orbán Balázs a HVG-nek: A honvédelmi miniszter a háborúpárti erők kiszorításáról beszélt a hangfelvételen

Orbán Balázs a HVG-nek: A honvédelmi miniszter a háborúpárti erők kiszorításáról beszélt a hangfelvételen

Kockázatos műtét, de az eredmény magáért beszél: saját fogát teszik a beteg szemébe, hogy visszanyerje a látását

Kockázatos műtét, de az eredmény magáért beszél: saját fogát teszik a beteg szemébe, hogy visszanyerje a látását

Török Gábor: Van-e jelentősége Gyurcsány Ferenc visszavonulásának?

Török Gábor: Van-e jelentősége Gyurcsány Ferenc visszavonulásának?

A címlapról ajánljuk