VIDEÓK
1990-től MDF-es képviselő, majd csatlakozik a Szabó Iván vezette MDNP-hez, később a Kupa Mihály vezette Centrum Párthoz, majd újra az MDF-hez.
Weboldal:
http://mdf.hu/uj-mdf-2010/kabinetek/31Szervezet:
MDFEl kell fogadni, hogy az egészségügy helyzetén másképp nem lehet javítani, minthogy bevezetik a magán hozzájárulás intézményét – mondta a Klubrádióban az első Orbán-kormány egykori egészségügyi államtitkára.
Klubrádió
2011. augusztus 16., kedd, 20:20
Megszületett kedden az MDF országos választási listája, amelyet Dávid Ibolya, az MDF elnöke vezet. Az első tíz helyen két SZDSZ-es politikus, Retkes Attila pártelnök és Ikvai-Szabó Imre főpolgármester-helyettes kapott helyet.
MTI
2010. március 23., kedd, 15:40
Vitát sürget a nyugdíjrendszer átalakításának szükségességéről a politikai pártok képviselői között a Magyar Demokrata Fórum – derült ki Pusztai Erzsébetnek, a Magyar Demokrata Fórum népjóléti kabinetvezetőjének hétfő koradélutáni, budapesti sajtótájékoztatójából, illetve az ezt követően a hvg.hu-nak adott interjúból. Az ellenzéki politikus arra hívta föl a figyelmet, hogy Svédországban széles politikai konszenzussal vezették be a nyugdíjreformot a kilencvenes években.
hvg.hu
2010. január 25., hétfő, 15:20
Az MDF támogatja az úgynevezett svéd nyugdíjmodell bevezetését - erősítette meg a párt álláspontját az MDF népjóléti kabinetjének vezetője.
hvg.hu
2010. január 20., szerda, 12:41
Székely Tamás egészségügyi miniszter szerint elérheti a megbetegedési arány a járványküszöböt Magyarországon, Fejér megyében újabb oktatási intézményeket kellett bezárni, Tatabányán a megyei kórházban látogatási tilalmat rendelnek el az influenza miatt.
hvg.hu
2009. november 17., kedd, 18:11
Pusztai Erzsébet, a Magyar Demokrata Fórum Népjóléti Kabinetjének vezetője, az Antall- és a Boross-kormány alatt népjóléti, Orbán Viktor miniszterelnöksége idején egészségügyi minisztériumi politikai államtitkár a pártja által kezdeményezett egész napos ingyenes általános iskoláról nyilatkozott a hvg.hu-nak.
hvg.hu
2009. október 07., szerda, 13:22
Szombaton délben megkezdődött az MDF európai parlamenti (EP) választások kampánynyitó rendezvénye, Dávid Ibolya pártelnök és Bokros Lajos EP-jelölt érkezésükkor nem nyilatkoztak az újságíróknak.
MTI
2009. március 28., szombat, 12:33
Megdöbbentőnek nevezte Répás József (független), kiskunlacházi polgármester, hogy a településen történt gyermekgyilkosság ügyében a rendőrség csak most tűzött ki nyomravezetői díjat. A politikus ezt a Kiskunlacházán pénteken tartott magyar-roma kerekasztal-megbeszélésen mondta az MTI-nek, ahol a "cigánybűnözést" sem feledte el megemlíteni.
MTI/hvg.hu
2009. február 20., péntek, 20:51
Az MDF úgy véli, a kórháztörvényben a jelenlegi kétszintű ellátórendszert egy harmadik szinttel, a speciális betegségek ellátásának országos szintjével kellene kiegészíteni - mondta az MDF szakpolitikusa.
MTI
2006. december 06., szerda, 14:32
A gyógyszerbiztonság megőrzése érdekében a Magyar Demokrata Fórum nem támogatja a patikán kívüli gyógyszerárusítást. Pusztai Erzsébet, a párt egészségügyi szakpolitikusa erről vasárnapi sajtóértekezletén beszélt Budapesten.
MTI
2006. október 15., vasárnap, 11:17
Induló MDF-kampány
Lényegében a hétvégi nagygyűléssel indítja a kampányát a 18 éves története legnagyobb próbatétele elé néző MDF. A kérdés nemcsak az, hogy távozni kényszerül-e a parlamentből az egyik meghatározó rendszerváltó politikai erő, hanem az is, hogy az MDF-re adott szavazatok hogyan befolyásolják a két nagy párharcát.
2006. március 02., csütörtök, 13:50
Helyből távolra – gondolhatta Dávid Ibolya MDF-elnök, amikor bedobta a köztudatba, hogy pártja egyesül az Magyar Demokrata Néppárttal (MDNP). Az átlagon felüli személyes népszerűséget a Magyar Demokrata Fóruméra mindeddig eredménytelenül konvertálni akaró Dávid most teátrális gesztussal keblére öleli az egykori renegátokat.
2005. április 06., szerda, 15:27
Pártegyesülés lesz, a névváltoztatás viszont valószínűleg nem kerül napirendre az MDF országos gyűlésén április 9-én - írja a Népszabadság.
MTI
2005. március 22., kedd, 09:09
A közepéről el
Lényegében Kupa Mihályra maradt a lámpaoltás feladata, miután a Centrum Párt egykori alapítói - "húzónevei" - a napokban testületileg jelentették be távozásukat, ha nem változik semmi. Márpedig úgy tűnik, nem is nagyon fog.
2005. január 04., kedd, 00:00
Kivárók fóruma
A hulladék-újrahasznosítástól a háztartásvezetésen át a kistérségi stratégia készítéséig a legkülönbözőbb tevékenységgel ütik agyon az időt a közügyektől eltávolodott egykori politikusnők, miközben sokuk visszatérne, csak a hívó szóra vár. Többen könyvet írnak emlékeikről.
2004. december 22., szerda, 00:00
Elvi szempont
Havonta 50 ezer forint többletfinanszírozásra is szert tehet az a háziorvos, aki csatlakozik a minőségi rendelők klubjához. Legalábbis ebben bíznak e rendszer létrehozói, ám a társadalombiztosítás - elvi egyetértésén kívül - egyelőre egyetlen fillért sem kínál a működtetéshez.
2004. február 21., szombat, 00:00