A mai gyerekeket olyan technológiák és ételek veszik körül, amelyeket túlzott használatra, függőség kialakítására hoztak létre. A leszokás nehéz, de nem lehetetlen a Dopaminkölykök című könyv szerzője szerint.
„Az én mantrám az, hogy ne azt kérdezd, miért van a függőség, hanem azt, hogy mi okozta a fájdalmat” – mondta Máté Gábor orvos, aki Bajzáth Sándor addiktológiai konzultánssal közösen olyan kérdéseket beszélt át, mint hogy ki számít függőnek, mikor csap át egy szenvedély addikcióba, és milyen hibákat követ el az ellátórendszer, illetve a család, amikor függőséggel kerül szembe. Magyarország a másfél millió alkoholbeteg országa, ahol a függőség problémája a társadalom felét érintheti hozzátartozói szinten.
A dohányzásról való leszokás sokak számára évekig tartó küzdelem, hiszen a nikotinfüggőség sokkal mélyebben gyökerezik az agyban, mint azt elsőre gondolnánk. A kutatók szerint nem az akaraterő hiánya áll a visszaesések hátterében, sokkal inkább néhány jól azonosítható triggerhelyzet és egy rosszul megválasztott stratégia. Milyen tudományos módszerek segítenek végleg leszokni, és milyen anyagi előnnyel járhat, ha valaki sikeresen leteszi a cigarettát?
Megegyezést kötött a Meta abban a gigaperben, amelyet a gyermekek online biztonsága – pontosabban annak hiánya – miatt indítottak az amerikai államok a cég ellen.
A pszilocibinről egyre több kutatás vizsgálja, hogyan hathat a depresszióra, a szorongásra vagy a függőségekre, de még mindig kevésbé értjük, mi történik az agyban maga az élmény alatt és után. Egy új vizsgálat egészséges önkénteseken követte, hogyan változik az agyi aktivitás egy nagy dózisú pszilocibin hatására, és mi maradhat mérhető belőle hetekkel később.
Miközben a képernyők már a munkától a bevásárlásig a családi élet szinte minden részébe beépültek, a legkisebb gyerekek képernyőhasználatáról még mindig sok a bizonytalanság. Egy új, nagyszabású áttekintés szerint két év alatt különösen óvatosnak kellene lenni: a kutatók nem a szülőket hibáztatják, hanem arra figyelmeztetnek, hogy a családoknak sokkal konkrétabb, ítélkezésmentes útmutatásra lenne szükségük.
Az előadó addikcióval és traumáival való küzdelmét bemutató albumfilmben feltűnik még Zacher Gábor, Hámori Gabriella, Thuróczy Szabolcs, Sisi és Cseri Hanna is.
A társfüggőség sokszor nem ott kezdődik, ahol először látványossá válik: nem az első rossz párkapcsolatban, nem a szakítástól való rettegésben, és nem abban a mondatban, hogy „én csak segíteni akarok”. A háttérben gyakran családi minták, elhallgatott traumák, szorongások és generációkon át ismétlődő kapcsolati forgatókönyvek állnak. Kapitány-Fövény Máté pszichológus írása azt mutatja meg, hogyan válhat az elhagyástól való félelem, az önfeladás és a kontroll nemzedékről nemzedékre öröklődő működésmóddá – és hogyan lehet mégis átírni ezt a történetet.
A folyamatos online jelenlét és a végtelen görgetés sokak életének természetes része lett. A Kék Pont Alapítvány egyhetes kihívással segítene abban, hogy újragondoljuk a digitális szokásainkat, és remélhetőleg visszataláljunk a valódi élményekhez – ehhez pedig nincs is szükség teljes absztinenciára.
A megfelelő hidratáltság a hangszálak működésében is kulcsfontosságú – mondja Burián András fül-orr-gégész, akivel a krónikus orrspray-függőségről és arról is beszélgettünk, miért nem ajánlott az énekeseknek szaunába járni. Miért kíméljük a hangunkat egy nagy buli után? Hogyan befolyásolja a menstruációs ciklus az énekesnők munkáját, és mikor érdemes orvoshoz fordulni a rekedtség miatt?
A szorongás, a teljesítménykényszer és az identitáskeresés új mintázatai ma már nemcsak a fiatalok életmódját, hanem a függőségekhez való viszonyukat is alapjaiban alakítják át. A Z generáció szerhasználata, az e-cigaretta, az Elf Bar és a „tudatos” vagy kontrollált szerhasználat mögött sokkal mélyebb pszichológiai folyamatok húzódnak, mint elsőre gondolnánk. De vajon tényleg létezik biztonságos, kontrollált szerhasználat, vagy ez csak egy jól működő önámítás?
A függőségekről legtöbbször az alkohol, a cigaretta vagy az illegális drogok jutnak eszünkbe. A szakemberek és az érintettek tapasztalatai szerint azonban nem feltétlenül ezek azok a szenvedélyek, amelyektől a legnehezebb megszabadulni. Egyes viselkedések, érzelmi kötődések vagy akár hétköznapi szokások is olyan erős kapaszkodóvá válhatnak, hogy leküzdésük sokszor nagyobb kihívást jelent, mint azt elsőre gondolnánk.
Az ausztrál példát egyre több ország követné, és már Magyarországon is született törvényjavaslat arról, hogy 13 éves kor alatt egyáltalán ne lehessen online platformokat használni. A napokban Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter is elmondta a véleményét a témában. Nagy szükség lenne olyan szabályokra, amelyek valóban biztonságossá teszik a digitális teret a gyerekek, fiatalok számára, de a puszta tiltás önmagában nem elég, és a szülők támogatása is égetően fontos lenne.
A negatív hírek ismételt görgetése, azaz a doomscrolling nemcsak az időnket emészti fel: hosszú távon befolyásolhatja a stresszválaszainkat, az alvásunkat, és még azt is, hogy hogyan reagálunk a fenyegető, szorongató információkra.
Az alkoholfogyasztás csökkenése a Z generáció körében sokak szerint egyértelmű sikerjelenség, a háttérben azonban jóval összetettebb pszichológiai és társadalmi folyamatok zajlanak. A „sober curiosity” térnyerése, a közösségi média nyomása és a fokozott mentális egészségtudatosság egyszerre alakítják át a fiatalok szerhasználati szokásait. De vajon valódi életmódbeli fordulatról van szó, vagy csupán egy új, láthatatlanabb megküzdési forma jelenik meg az alkohol helyett? A válasz nemcsak a fiatalokról szól, hanem arról is, hogyan értjük ma a függőséget, a kontrollt és a mentális jóllétet. Cikkünk szakértője, Czuppon Zsuzsanna tanácsadó szakpszichológus nemcsak a szakmai tapasztalat és gyakorlat, hanem a saját szülői szerepe és küzdelmei által is érintett a témában.
Sokat beszélgetünk, olvasunk, írunk a boldogságról – de gyakran esünk abba a hibába, hogy csakis egyéni szinten gondolkodunk erről, holott Sik Domonkos szociológus szerint a szenvedéseink jelentős része a társadalom működésében gyökerezik. Mi az a hat meghatározó tényező, amely összefügg a boldogsággal? Mit értünk modern szenvedés alatt, miért menekül a mai ember a valóságtól, és miért van szüksége a közönyre?
Magyarországon is egyre többen ismerik fel, hogy a hagyományos férfiszerep – miszerint egy férfi maradjon erős bármi áron – magukra a férfiakra is rendkívül káros lehet. Kiss Gergellyel, a Warrior Tribe férfiközösség létrehozójával és Dunai Marcell mentálhigiénés szakemberrel beszélgettünk férfiszerepekről és érzelmekről, de arról is, hogyan mozdulhatnak ki a férfiak ebből a felállásból, és miért érdemes ezt megtenniük.
Bár az ultrafeldolgozott élelmiszerek megnevezés értelemszerűen ennivalókra vonatkozik, amerikai kutatók a cigarettához hasonlítják ezeket azon az alapon, hogy éppen olyan súlyos függőséget okozhatnak, mint a dohányáruk.