Brad Pitt hét év absztinencia után újra iszik alkoholt

A sztár, akinek korábban komoly problémái voltak a függőségével, saját bevallása szerint már jóval kontrolláltabb módon iszik, mint annak idején.

  • HVG

Brad Pitt már korábban is nyíltan beszélt súlyos alkoholproblémájáról, elmondása szerint az Angelina Jolie-val való házassága is emiatt ment tönkre annak idején. Akkoriban elhatározta, hogy a terápia mellett az absztinenciával is megpróbálkozik, ami mellett jó darabig ki is tartott, most ugyanakkor egy interjúban elárulta, hogy hét év józanság után újra iszik – igaz, saját bevallása szerint kontrolláltan, jóval visszafogottabb módon.

Ihatok pár pohár bort, de nem szabad sokat. Profinak kell lennem

– fogalmazott az Esquire magazinnak.

Schwab Richárd: Ha egy kiadós ivással zárul a száraz november, akkor semmit sem ért

Nem kevés egészségügyi előnye van az alkoholmentesen töltött időszakoknak, így a száraz novembernek is, de leginkább akkor, ha ésszel csináljuk: nem jó, ha egy hónapig fantát, kólát, cukros limonádékat iszunk alternatívaként, ahogy az sem, ha kiadós ivászattal vetünk véget az absztinenciának. Schwab Richárd gasztroenterológussal, Sztankovics Márta dietetikussal és Farkas Fruzsina sommelier-vel beszélgettünk.

Nehézségei kapcsán azt is említette, hogy a legsötétebb időszakában, amikor nem látott kiutat a problémáiból – ezeket nem konkretizálta ugyan, de világossá tette, hogy családi ügyekről volt szó – szuicid fantáziái is voltak.

Ahogy mondta, a fájdalom annyira elviselhetetlen volt, hogy megkönnyebbülésnek tűnt a halálra gondolnia – bár nem akart önkezével véget vetni az életének. „Csak a fájdalomtól való megkönnyebbülést keresi az ember. De hihetetlen a túlélési ösztönünk is, ami nálam rögtön beindult”, tette hozzá.

Nyitókép: Brad Pitt az F1 című filmet forgatja a Hungaroringen Fotó: HVG / Horn Andrea

Hozzászólások