VIDEÓK
Áder János köztársasági elnökké történt május 10-i beiktatása utáni első nyilvános szereplésén katonai előléptetéseket ad át csütörtökön.
MTI
2012. május 16., szerda, 11:53
A Blikk szerint Schmitt Pál lemondott köztársasági elnök vélhetően jelezte Orbán Viktornál, hogy igényt tart állami villára, az államfőváltás intézményi beruházásaira elkülönített 150 milliós forintos összeg ugyanis a lap szerint ennek kiadását takarhatja.
hvg.hu
2012. május 16., szerda, 05:38
Politikai és formai okokkal magyarázta az MSZP frakcióvezető-helyettese, hogy a szocialisták nem vettek részt Áder János köztársasági elnök csütörtöki beiktatásán.
MTI
2012. május 10., csütörtök, 15:47
Valódi demokráciát követelt az Occupy-csoport szervezésében tucatnyi civil demonstráló Áder János köztársasági elnöki csütörtöki beiktatása után a Sándor-palota előtti téren. A flashmob résztvevői így kívánták felhívni az új államfő és a közvélemény figyelmét a demokrácia és a társadalmi igazságosság fontosságára.
MTI
2012. május 10., csütörtök, 14:25
Áder János megválasztott köztársasági elnök ma foglalja el államfői hivatalát a Sándor-palotában.
MTI
2012. május 10., csütörtök, 07:00
Csütörtökön iktatják be ünnepélyesen hivatalába Áder János köztársasági elnököt. A ceremóniáról egyelőre nem tudni részleteket. A korábbi államfői beiktatások közül Mádl Ferencé volt a legdrágább, az egész napos ceremóniára 120 milliót költöttek. Göncz Árpád és Sólyom László beiktatása egy fillér közpénzbe sem került.
3 hozzászólás
hvg.hu
2012. május 09., szerda, 21:30
Tisztelt Elnök úr, kedves János! Ember kellett ehhez a végeláthatatlan várakozáshoz, lapításhoz, a kifogástalan mosolygáshoz éveken át – de végül sikerült. Benn vagy.
180 hozzászólás
Tóta W. Árpád
2012. május 07., hétfő, 15:26
Áder János államfőként kiemelt figyelmet szentel majd annak, hogy életünkben mindinkább polgárjogot nyerjen egymás sikereinek és teljesítményének elismerése, ragaszkodik az alkotmány által rá rótt jogok és kötelezettségek maradéktalan betartásához, és minden olyan kérdésben, amiben szükséges az egyeztetés, a parlamenti pártok véleményét is meghallgatja. Magyarország ötödik, szerdán megválasztott köztársasági elnöke az MTI-nek adott interjújában beszélt arról is, bár van szándék benne a közállapotok jobbítására, ez semmiképp sem jelenti azt, hogy bármilyen formában be akarna avatkozni a pártok, az Országgyűlés vagy a kormányzat felelősségi körébe tartozó munkába.
MTI
2012. május 06., vasárnap, 09:36
Áder János lett Magyarország ötödik köztársasági elnöke. Összegyűjtöttük Áder János politikai pályafutásának képeit az elmúlt huszonkét évből.
18 hozzászólás
hvg.hu
2012. május 02., szerda, 14:15
A parlamentben a köztársasági elnök személyéről rendezett szavazáson 307 képviselő vette fel a szavazólapot, az urnába 305 szavazócédula került, ebből 3 érvénytelen volt, de Áder Jánosra 262-en szavaztak. Mindez azt jelenti, hogy minden fideszes Áder Jánosra szavazott, így nem volt "vakond". Az új államfő hivatalosan május 10-én lép hivatalába.
hvg.hu
2012. május 02., szerda, 11:27
Az Országgyűlés mai ülésén dönt Áder János fideszes európai parlamenti képviselő köztársasági elnöki jelöltségéről. A kormánypárti politikus megválasztásához az első fordulóban a parlamenti képviselők kétharmadának szavazatára lesz szükség. Az ellenzéki pártok korábban azt közölték: vagy részt sem vesznek a titkos voksoláson, vagy nemmel szavaznak a Fidesz-KDNP jelöltjére.
MTI
2012. május 02., szerda, 05:14
Szerdán választ új köztársasági elnököt az Országgyűlés. Az egyetlen jelölt Áder János fideszes európai parlamenti képviselő, a Fidesz-KDNP indulója, aki május 10-én foglalhatja el hivatalát.
MTI
2012. április 30., hétfő, 11:08
Május 2-án a rendszerváltozás óta hatodik alkalommal választ köztársasági elnököt az Országgyűlés. Érdekességek az 1990 utáni magyar köztársasági elnökökről.
MTI / hvg.hu
2012. április 29., vasárnap, 11:00
A magyar társadalom úgyis a karizmatikus vezetőkhöz vonzódik, nem lenne ördögtől való egy elnöki rendszer bevezetése - írja a Publius szerzője.
hvg.hu
2012. április 24., kedd, 17:40
Az Irodalmi Centrifuga feminista blog továbbra is kitartóan kampányol az első női államfő mellett, bár némileg csalódott, mert a Fidesz Áder Jánost jelöli a címre.
hvg.hu
2012. április 23., hétfő, 10:24
Kövér László örül neki, hogy nem őt jelölte a Fidesz-KDNP-frakció államfőnek, de ha ő lenne a köztársasági elnök, nem lenne semmiféle programja - mondta el a Hír Tv Péntek 8 című műsorában. Az Országgyűlés elnöke szerint botrány, hogy az MSZP a parlamentben van, amit az LMP csinál, az az SZDSZ legrosszabb vonásait idézi föl, Schmitt Pál plágiumbotránya kapcsán pedig "tollforgató terroristákról" beszélt.
MTI
2012. április 21., szombat, 05:20
Szerdai elnökségi ülése után a Jobbik úgy döntött, nemmel szavaz Áder János államfő-jelölésére és aláírásgyűjtést kezdenek Morvai Krisztina megválasztása érdekében.
MTI
2012. április 18., szerda, 13:43
A Fidesz ügyvezető alelnöke szerinte ma, amikor "rendkívül erősen támadják" az országot, nem egy "se hús, se hal" típusú államfőre van szükség, hanem egy olyan emberre, akinek van karaktere, aki megvédi a magyarok becsületét.
MTI
2012. április 17., kedd, 08:39
Egyhangúlag, tartózkodás nélkül szavazta meg Áder János államfői jelöltségét a Fidesz-KDNP-frakció - derült ki a szövetség hétfő esti közös ülése után. Orbán "horgonyembernek" nevezte Ádert, szerinte a jelölt személyisége garantálja a biztonságot és a kiszámíthatóságot. Áder elfogadta a jelölést, az Országgyűlés pedig május 2-án szavazhat a megválasztásáról.
hvg.hu/MTI
2012. április 16., hétfő, 20:17
Hivatalosan még nem jelentették be, de minden valószínűség szerint Áder János lesz a Fidesz jelöltje a köztársasági elnöki posztra. Érvek és ellenérvek Áder János személyére a Ténytár blogon.
hvg.hu
2012. április 16., hétfő, 15:45