Csak minden negyedik magyar fiatal érzi jónak a mentális egészségét egy friss kutatás szerint
Miközben nemzetközi szinten évek óta alig változik a mentális jóllét megítélése, Magyarországon tovább romlik a helyzet.
Miközben nemzetközi szinten évek óta alig változik a mentális jóllét megítélése, Magyarországon tovább romlik a helyzet.
HVG
Nem csak az izmokat és a csontokat viseli meg az űr, az emésztőrendszer működése is megváltozhat. Egy új kutatás szerint ehhez a gravitáció hiányának, illetve a túl sok fehérjét fermentáló baktériumoknak lehet közük.
Lehet, hogy a petefészek nemcsak tárolja a petesejteket, hanem azt is „számolja”, mennyi maradt belőlük? Egy kutatás szerint könnyen elképzelhető.
Már középkorban megváltozhat, hogyan idézzük fel az emlékeinket – derül ki egy új kutatásból. Nem feltétlenül felejtünk el mindent, amit átéltünk, inkább az emlékek közötti kapcsolatok felidézése válhat pontatlanabbá.
A gyógyszerekről hajlamosak vagyunk úgy gondolkodni, mintha ugyanúgy hatnának mindenkire. Egy friss egérkísérlet azonban azt mutatta, hogy a nőstény és a hím agy eltérő módon térhet vissza a normális működéshez ketaminos érzéstelenítés után. Mivel ugyanezt a szert depresszió kezelésére is használják, a kutatók szerint érdemes lenne azt is jobban megérteni, vajon embereknél számít-e a nem a hatás szempontjából.
Ausztrál kutatók 22 tanulmányt átvizsgálva arra jutottak, hogy a WC öblítése olyan magasba is lövellheti a kórokozókat, hogy azok könnyedén bejutnak az ember légútjaiba is.
HVG
Finnországban kipróbálták, mi történik, ha beviszik az erdőt az óvodaudvarra, és hagyják a gyerekeket játszani. Jót tett az egészségüknek és a bőrüknek is a természetközeli élmény. Felnőtteknél is működött a hatás.
Egy országos tanulmány arra hívja fel a figyelmet, hogy a 2-es típusú cukorbetegségben szenvedők kezelésében egyre fontosabb a rákmegelőzés és a korai felismerés.
Pulzus
Nagy meglepetés érte a finn tudósokat, amikor kiderült, nem csak a sok gyereket szülő nőknek jár gyorsabban a biológiai órájuk.
Biológiai kísérleteket szeretne végezni az Anthropic, ehhez létre is hoztak egy valódi laboratóriumot.
HVG
Egy 18 országban végzett felmérés meglepő eredményre jutott: politikai preferenciáink alapja kevésbé racionális, mint azt elsőre gondolnánk.
HVG
Mi köze lehet a kopaszodásnak a szívhez vagy a prosztatához? Elsőre azt gondolnánk: a világon semmi. A kutatók viszont évek óta keresik a választ erre a kérdésre, és több vizsgálatban is találtak összefüggést a férfiak hajhullása és bizonyos egészségügyi problémák között.
Pulzus
Nagyban befolyásolja az alvásunk minőségét, hogy milyen testhelyzetekben töltjük az éjszakákat, meg persze azt is, hogy másnap sajgó nyakkal vagy végtagokkal ébredünk-e. Sok elmélet kering arról, hogy milyen pózban kellene aludnunk, de az orvosok szerint ez javarészt inkább az egyéni körülményektől függ.
Kiadott egy jelentést az Anthropic nevű amerikai vállalat, amelyben öt olyan esetet mutat be, amelyben a meg nem nevezett felhasználók vírusokkal, mérgekkel és egyéb kórokozókkal kapcsolatos kutatásokra használták a Claude modellt.
HVG
A gyerekkorunk akkor is velünk marad, amikor már felnövünk – mindenféle módon. Egy több mint 27 ezer nőt vizsgáló norvég kutatás szerint a nehéz gyerekkori élmények a későbbi termékenységgel és bizonyos terhességi kockázatokkal is összefügghetnek.
Arrhenius néven mutatták be Svédországban Európa új szuperszámítógépét, amelyet a gyógyszerkutatástól a mesterséges intelligencia fejlesztéséig mindenre fel lehet használni.
HVG
A szingliségnek is lehetnek előnyei, például több lehetőségünk nyílhat új dolgokat kipróbálni és önállóbban alakítani az életünket. Nem mindegy azonban, hogyan tekintünk erre az élethelyzetre.
Egy friss spanyol kutatás szerint nem csak a génjeink határozzák meg, mikor érik nővé egy kislány: egy gombaölő szerből származó vegyület korábbra tolhatja az első menstruációt, míg egy másik, rovarirtó eredetű anyag meglepő módon éppen késleltette azt. A tudósok szerint az összefüggés egyelőre nem bizonyított ok-okozati kapcsolat, de a korai pubertás hosszú távon egészségügyi kockázatokkal járhat, ezért nagyobb vizsgálatokat sürgetnek a téma további tisztázására.
Az úgynevezett örök vegyi anyagok már a születés előtt bekerülhetnek a szervezetünkbe, és egy új kutatás szerint kapcsolatuk lehet a gyerekek későbbi bélrendszeri gyulladásával. De ez nem jelenti azt, hogy mindenképpen betegséget okoznak.
Mintha csak egy sci-fibe csöppentünk volna: a fal, az asztal vagy akár az ajtó is érintőkijelzővé válhat. Pedig ez nem valami ködös elképzelés, egy új technika éppen ezt teszi lehetővé, ráadásul drága kiegészítők nélkül.
HVG