Ha unjuk a Balaton magas árait, érdemes új helyen keresgélni a hétvégi telket. A Tisza-tó folyamatosan fejlődik, az árai ráadásul még mindig alacsonyak, és alkudhatóak. A kínálat bőséges, a térség pedig még felfedezetlen.
A lehetőségek tava |
Lapos vizek
Mivel a tó valóban kevésbé ismert, nézzük is meg, földrajzi értelemben miről is beszélünk. A Tisza-tó értelemszerűen a folyó mentén, Jász-Nagykun-Szolnok és Heves megye határán fekszik. Egy része a Hortobágyi Nemzeti Park területére esik. Ez a teljesen lapos vidék kiváló nyaralóhely olyan mára egyre jobban kiépülő városokkal, településekkel, mint Abádszalók, Poroszló vagy Tiszafüred. Utóbbiak egyébként ingatlanárak szempontjából a csúcskategóriát jelentik. Északi része könnyen megközelíthető a Debrecen felé tartó 33-as főútról, amely az M3-as autópálya füzesabonyi lejárójától indul, dél felől pedig a 34-es főút vezet oda.
A tókörnyék legfelkapottabb települése Abádszalók, ahol Kelet-Magyarország legnagyobb strandja fekszik, programjai, szórakozási, pihenési lehetőségei megegyeznek bármely nagyobb balatoni üdülőhelyével.
Ötszörös haszonnal
Az ingatlanforgalom meglehetősen gyenge mostanában, a közvetítők panaszkodnak. Bornemisza Andrea tapasztalatai szerint az év elején megindult az érdeklődők sora, ám a megszokottan jó, a nyaralóvásárlásra jellemző tavaszi szezon igen rosszul alakult. Ezt a megnövekedett nyári érdeklődés sem tudja ellensúlyozni, az elmúlt évekhez képest eltörpül az eladások száma.
Ez a helyzet kedvez a vevőknek: a kínálat általában évről-évre azonos ütemben növekszik az üdülőterületeken, ha viszont elmarad a kereslet, akkor olyan mértékű lesz a túlkínálat, hogy csak az árengedményben rugalmas eladók lesznek sikeresek. Vagyis az árak maguktól csökkennek, és az érdeklődők jobban tudnak alkudni. Ráadásul, bármennyire is rosszul alakul az ingatlanpiac, az értéknövekedés aligha marad el. Az elmúlt nyolc évben például 500 százalékkal emelkedtek az egyik legnagyobb település, Poroszló ingatlanárai! Ezért ajánljuk: most érdemes felfedezni a hétvégi telek műfaját a Tisza-tó környékén.
Mit is adnak és mit is vesznek? Évek óta jelentős érdeklődés mutatkozik a felújítandó parasztházak iránt. Ennek megfelelően talán ebből van a legszűkebb választék. Népszerű minden olyan ingatlan, amely kellemes fekvésű, jó állapotú, mindamellett sem a telek, sem a felépítmény nem nagy alapterületű. E két műfaj felső árkategóriája (alku után) 8 millió forint, a szakember véleménye szerint e felett már alig lehet eladni ingatlant, hiszen a leendő tulajdonosok inkább építkezésbe fognak. Ennek ellenére a kínálatban szereplő legdrágább nyaraló, egy poroszlói üdülő 23 millió forintos kínálati árával jócskán meghaladja a lélektani határértéket.
Egységes árszintről nem lehet beszélni, hiszen változó méretű, állapotú, sőt, közmű-ellátottságú ingatlanok versengenek a vevők kegyeiért. Az sem mellékes, hogy az adott település a tó partján fekszik-e, és hogy milyen jól megközelíthető. Elsősorban használt házak, nyaralók eladók, új lakást alig-alig építenek, nagy beruházások egyáltalán nincsenek. Az elmúlt években főként kereskedelmi szálláshelyek létesültek, amelyek már a nagyobb igényeket is kielégítik. Tiszafüreden például most épül egy négycsillagos wellness hotel.


Hírcsatornák
Kinyomtatom
Elküldöm
Kinyomtatom
Elküldöm

-0.71%
+1.05%