Vámháború: Hol tartunk most? Mire kell készülniük a vállalatoknak?
Július 27-én az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Unió átfogó vámegyezményben állapodtak meg.
Miniatűr áramtermelő erőművekből álló hálózatok kialakítására készül Németországban a Deutsche Telekom.
A távközlési cég pénteken vázolt terve szerint helyi áramszolgáltatókkal együttműködve úgynevezett blokkerőműveket (BHKW) telepítenének és kötnének hálózatba. A berendezések kis méretű és viszonylag kis teljesítményű áramfejlesztő motorok, amelyeket társasházak vagy családi házak pincéjében helyeznek el. Az eddigi gyakorlat szerint a blokkerőművel termelt áramot az a létesítmény használja, ahol a berendezést elhelyezték. Felhasználják a működés során keletkezett hőt is, fűtésre, illetve vízmelegítésre. A mini erőmű hatásfoka így jóval nagyobb, mint a nagy és a fogyasztási helytől távol elhelyezkedő erőművek esetében.
A Deutsche Telekom terve némileg eltérő működésmódot irányoz elő. A blokkerőműveket a távközlési cég technológiáját felhasználva hálózatba kapcsolnák és távirányítással működtetnék. Egy úgynevezett virtuális erőmű jönne így létre, amelyet a Deutsche Telekom energiaszolgáltató partnerei kiegészítő, pótlólagos eszközként használnának a más módon - szél- vagy naperőművekkel - termelt energia ellátásában adódó ingadozások kiegyenlítésére. Vagyis a blokkerőmű-hálózat akkor termelne, amikor nincsen elég áram más forrásból.
A távközlési hálózatokat működtető cégeknek világszerte nehézséget okoz a piacok átalakulása; a fő gond az, hogy a vezetékes telefonálás piaca rohamosan szűkül, a mobiltelefonálás piaca pedig egyre telítettebb. A vállalatok ezért új bevételi forrásokat kutatnak, azt vizsgálják, hogy milyen más területeken lehetne hasznosítani az évtizedek alatt kialakított és fejlesztett távközlési infrastruktúrát. Az egyik ilyen lehetőség az energetika. A Deutsche Telekom bevétele az évi 60 milliárd eurós szint körül stagnál.
Blokkerőművekkel egy másik olyan óriáscég is foglalkozik Németországban, amelynek korábban nem sok köze volt az energiaszektorhoz. Ez az autógyártó Volkswagen, amely a Golf modell motorja alapján fejlesztett ki BHKW-t. A típusból 2010 óta már 450 darabot telepítettek lakóházak pincéjében.
Július 27-én az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Unió átfogó vámegyezményben állapodtak meg.
Az idén hatalmas, 774 milliárd forintos keretösszeg keresi a helyét a GINOP Plusz programban.
A kiberbiztonsági követelmények teljesítése érdekében további fél év felkészülési időt kaptak az érintett szervezetek.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 30. és 2025. augusztus 31. között.
A tízes toplistán a nyolcadik helyre került a kamcsatkai földrengés, mégsem voltak halálos áldozatok. Ez hogyan lehetséges? Cikkünkben igyekszünk válaszokat találni. Felidézzük azt a 2004-es katasztrófát is, amikor a világ egy életre megtanulta, mi az a cunami.
Ha sikerül a kormányváltás, más törvényre is hasonló sors vár.
A kormányközeli lap a közvélemény-kutató megfutamodásáról írt, aki szerint erről szó sincs.
Új műsorvezetőket kap a Kalandra fal!