szerző:
hvg.hu

A Napi.hu azt írja, újabb 8,2 milliárdot költ a kormány a karmelita kolostor átépítésére, ahova a Miniszterelnökség fog beköltözni 2018-ban. A projekt teljes költségei már 20 milliárdnál járnak.

Tízmilliárd forintot szavazott meg a kormány a budai Vár felújítására a költségvetés tartalékából. A pénz tetemes része, 8,2 milliárd a karmelita kolostor, azaz a leendő Miniszterelnökség felújítására megy, amelynek költségei így már elérik a húszmilliárd forintot is – írja a Napi.hu.

A karmelita kolostor felújítására 2014-ben ötmilliárd forintos keretet hoztak létre a 2015-ös költségvetésben. A kormány idén július elején döntött további 10,3 milliárd forintos beruházási keretről, amelyet a költségvetés tartalékából különítettek el. A Miniszterelnökségen a lapnak azt mondták, hogy ebből 8,2 milliárd megy a kolostor felújításra és további 2,3 milliárd a budai Vár más részeinek rekonstrukciójára.

A kormány idén másodszor nyúlt a költségvetési tartalékhoz: még februárban különítettek el a Miniszterelnökség irodáiban és fogadó tereiben elhelyezendő műtárgyak beszerzésére egymilliárd forintot. A projektre 2017-ben további 5,7 milliárd forintot terveztek be a költségvetésben, így csak a karmelita kolostor felújításának költsége eléri a 20 milliárd forintot.

További kiadást jelent az épületből kiebrudalt Nemzeti Táncszínház elhelyezése, erre a célra 3,1 milliárd forintot szavazott meg eddig a kormány. A karmelita kolostorral szomszédos üres telekre egy új épületet is felhúznak szintén a Miniszterelnökség számára.

A jelenlegi tervek szerint 2018 tavaszán költözhet a Miniszterelnökség a Várba, közvetlenül a választások előtt.