Majdnem szabályozott pénzügyek helyett biztos pillérek
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Magyar Bálint és Mizsei Kálmán cikkében azt állítja, hogy Thomas Piketty francia közgazdász „neomarxista”.
Összenő, ami összetartozik
Nem a külföldi tőke szívja a vérünket, megoldjuk azt hazán belül.
Thomas Piketty egyáltalán nem marxista, se neo-, se paleo-. Marxista művet szociológusnak és közgazdásznak nem nehéz megkülönböztetnie nem marxista műtől.
A két szerző együttes erővel még ezt is állítja: „Az összehasonlítás marxista eredetű alaphibája természetesen az, hogy a tőkejövedelmekre mint valami jogosulatlan, meg nem keresett jövedelemre tekint.”
A marxizmus nem állít ilyesmit, A tőke (1867) óta legalábbis. A marxi bírálat nem jogi vagy erkölcsi természetű. A Marxnak tulajdonított nézet akkor volna indokolt, ha igaz lenne ez a tétel: „a munka hozadéka levonás nélkül, egyenlő jog szerint megilleti a társadalom minden tagját”. Ám ezt a tételt Marx már A gothai program kritikájában (1875) megcáfolta.
Piketty kétségtelenül baloldali ember, a jóléti állam híve. Népszerű könyvét marxista bírálói elutasítják. Az egyenlőtlenségek növekedését nagyon érdekes statisztikákkal mutatta ki, a hozzáértők azt mondják, nem rossz empirikus gazdasági szociológus. Amit ennek a folyamatnak az okairól mond, vitatható.
Az azonban már nagyon fárasztó, hogy liberális és konzervatív szerzők, nemcsak, de főleg magyarok a „marxista” jelzőt alkalmazzák mindenre, amit nem kedvelnek. Nyilván a marxizmust se kedvelnék, ha ismernék. De nem ismerik.
Durkheimre, Maussra, Polányi Károlyra is átkokat szórnának – ők Piketty igazi mesterei, nem Marx –, ha ismernék őket, de láthatólag őket se ismerik.
Nem állíthatom, hogy Magyar és Mizsei szándékosan félrevezeti az olvasókat. A szándékossághoz arra van szükség, hogy valaki tudja, miről beszél, s ezen tudatosan másítson.
Nem, szándékosságról itt nincs szó. Isten őrizz.
