Kézdi Lóránt 1929. április 19-én született. Nevét elsősorban drámai produkciók fémjelzik, de ugyanolyan odaadással tervezett napi műsorokhoz - Híradó, Ablak - is díszletet. Megannyi színházi és operaelőadás díszletét alkotta meg: varázslatos világát olyan művek őrzik, mint az Othello, a Bűn és bűnhődés, a Nabucco, a Rómeó és Júlia, A fából faragott királyfi, a Lear király, a Hunyadi László, az Anna Karenina, A két Bolyai. A Köztársasági Érdemérem Tisztikeresztjével is kitüntetett művész tanított a Képzőművészeti Főiskolán, könyvet írt a tévés díszlet- és jelmeztervezésről, képzőművészeti alkotásait számos kiállításon bemutatták. Kézdi Lórántot a Magyar Televízió saját halottjának tekinti.
Elhunyt Kézdi Lóránt
A Balázs Béla-díjas érdemes művészt, a közszolgálati televízió első díszlettervezőjét 76 éves korában, hosszú, súlyos betegség után érte a halál.
Magyar Péter: Döntést hoztunk babaváró támogatások és a diákhitelek kamatstopja ügyében
Az MCC, a Mol, Lázár, Áder és Palkovics alapítványa is megy a levesbe augusztus 31-ig
Reagált a halálos ítéletre az MCC
„Putyin havonta több ezer fiatal embert küld a halálba. Világos? Remek, mert akkor az is világos, miről lehet beszélni vele”
Nagy győzelmek, brutális meccsek, trükkös csalások – itt vannak a legérdekesebb momentumok a focivébék történetéből
Magyar Péter reagált Sulyok Tamás „külföldi panaszkodásaira”
Fásy Zsüliett államilag megtámogatott cégénél elrontották a papírokat, mégsem lesz osztalék
Fekete-Győr András megvonná Lázár János, Kocsis Máté és Szijjártó Péter fizetését
Leállítja a Master Good a 120 milliárdos gyárépítését, ha nem tud külföldről munkaerőt behozni
Megvan az NB I új neve
Csizmadia Ervin: A Fidesz kereszténydemokrata fordulatától a bukásig
A Stanford-kutató, aki megtanította a világot aludni, lélegezni és napfürdőzni
Figyelmeztetnek: zivatarokkal érkezik a hidegfront
Trump a megugró áremelkedésről: Imádom az inflációt
Az elnök szerint remek számok érkeztek.