"Ha félreteszem az összes többi ellentétet, amelyek kétségkívül megvannak a két párt között, önmagában a programok összeegyeztethetetlensége eleve kizárja a koalíciós együttműködést" - mondta Kuncze Gábor, a Magyar televízió Nap-kelte című műsorában.
Az SZDSZ elnöke arra az újságírói felvetésre reagált, hogy Horn Gábor, az SZDSZ ügyvivője korában úgy nyilatkozott, pártja számára minden koalíciós együttműködés attól függ, milyen programot tárnak elé.
"Amit Horn Gábor mondott az igaz, de ő például biztosan nem szeretne koalíciót a Fidesszel, és ismerve a két párt programját, elmondható, hogy azok egyszerűen nem hozhatók közös nevezőre" - fűzte hozzá.
Kuncze: kizárt az SZDSZ és a Fidesz koalíciója
Az SZDSZ és a Fidesz programjának összeegyeztethetetlensége eleve kizárja a koalíciós együttműködést - mondta Kuncze Gábor, a Szabad Demokraták Szövetségének elnöke.
Magyar Péter: Döntést hoztunk babaváró támogatások és a diákhitelek kamatstopja ügyében
Az MCC, a Mol, Lázár, Áder és Palkovics alapítványa is megy a levesbe augusztus 31-ig
Reagált a halálos ítéletre az MCC
„Putyin havonta több ezer fiatal embert küld a halálba. Világos? Remek, mert akkor az is világos, miről lehet beszélni vele”
Nagy győzelmek, brutális meccsek, trükkös csalások – itt vannak a legérdekesebb momentumok a focivébék történetéből
Magyar Péter reagált Sulyok Tamás „külföldi panaszkodásaira”
Fásy Zsüliett államilag megtámogatott cégénél elrontották a papírokat, mégsem lesz osztalék
Fekete-Győr András megvonná Lázár János, Kocsis Máté és Szijjártó Péter fizetését
Leállítja a Master Good a 120 milliárdos gyárépítését, ha nem tud külföldről munkaerőt behozni
Megvan az NB I új neve
Csizmadia Ervin: A Fidesz kereszténydemokrata fordulatától a bukásig
A Stanford-kutató, aki megtanította a világot aludni, lélegezni és napfürdőzni
Figyelmeztetnek: zivatarokkal érkezik a hidegfront
Trump a megugró áremelkedésről: Imádom az inflációt
Az elnök szerint remek számok érkeztek.