Fotógaléria  © AP |
A harckocsit a tüntetők hétfő délután a budapesti Városháza parkban indították be, majd a Károly körúton indultak el vele a rendőrök felé.
Holló József azt is megemlítette, hogy a harckocsi tankjába csak egészen minimális mennyiségű üzemanyagot töltöttek, amire azért volt szükség, hogy a tank önerőből fel tudjon gördülni arra a szállítójárműre, ami a Városháza parkhoz szállította.
Ennek alátámasztásaként az altábornagy emlékeztetett arra, hogy a tüntetők által beindított harcjármű üzemanyaghiány miatt állt meg mintegy 100 méter megtétele után. A főigazgató a T-34-es harckocsi védelmét szolgáló óvintézkedések sorában említette azt a tényt is, hogy a kiállítást megelőzően még a tank elektromos zsinórzatát is eltávolították.
|
Elfogták a rendőrök a tüntetők által beindított T-34-es tank vezetőjét - közölte a budapesti rendőrfőkapitány. Gergényi Péter hozzátette: munkatársai a megfelelő intézkedésekkel megállították a harckocsit és elfogták annak kezelőjét. Hozzátette: utóbb kiderült, hogy a harckocsi lövegtornya nem működött. |
A főigazgató azt mondta, a járművet azért lehetett elindítani, s az utcára kormányozni, mert valakik teljesen új akkumulátorokat hoztak magukkal a Városháza elé, s azt szakszerűen be is szerelték a tankba. A szerelés szakszerűségére jellemző, hogy az elkövetők az eltávolított zsinórzatot is pótolták, valamint a helyszínre magukkal hozott két, személyautóknál használatos akkumulátort is sorba kötöttek, hogy a megfelelő teljesítmény leadását el tudják érni.
Holló József az esetről szólva mindvégig köztörvényes bűncselekményről, egészen pontosan műtárgylopásról beszélt. Ennek indoklásául azt is elmondta, hogy a tank többszörösen le volt zárva: egyrészt az úgynevezett toronykulccsal, másrészt lakattal is. Az elkövetők a lakatot szétfűrészelték, hogy behatolhassanak a járműbe - tette hozzá.
Holló József arról is beszámolt, hogy szemtanúk állítása szerint a T-34-es tankot egy idős ember vezette, aki koránál fogva korábban talán maga is vezethetett ilyen típusú harcjárművet. Erre azért lehetett módja, mert a Magyar Néphadseregben egészen a 70-es évekig rendszeresítve volt ez a típus - emlékeztetett.
A T-34-es harcjármű, amelynek az utcai zavargások során megtett rövid útjáról készült videofelvételek már a magyar és a nemzetközi internetes portálokon is egyaránt letölthetőek, nem most kezdte mozgóképes karrierjét. Holló József elmondta, hogy ez a tank szerepel a hétfőn bemutatott Szabadság, szerelem című filmben is.
Az MTI kérdésére, hogy az eset után indul-e valamilyen vizsgálat a felelősség megállapítására, az altábornagy elmondta: minthogy köztörvényes bűncselekményről van szó, a rendőrség indítja meg a szükséges vizsgálatokat, amelyekhez a Hadtörténeti Intézet és Múzeum természetesen minden segítséget megad. A tank visszakerült a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Bolyai János karának kiállítóparkjába.