Demszky Gábor főpolgármester elmondta, hogy a mai kor igényeihez igazítják az épületek felújítását. E célra az elmúlt négy évben több mint 400 millió forintot biztosított a főváros, s az egyéb forrásokkal együtt milliárdos nagyságrendű épületrekonstrukció valósulhatott meg.
A főpolgármester kifejtette, hogy a kerülettel együtt fontos kérdésnek tekintik a régió pesti zsidónegyed építészeti és kulturális örökségének megőrzését. A tavaly műemléki jelentőségű területté nyilvánított övezet sorsát szigorúbban szabályozó építészeti előírások, tervek a két önkormányzat közös megrendelése alapján készülnek.
A főváros hároméves nagyszabású felújítási programjának keretében jövőre is számos utca, közterület kap új burkolat Erzsébetvárosban.
Hunvald György kerületi polgármester elmondta, hogy a következő négy évben különböző területeken, így a Dob utca a Garay tér, a Rózsák tere és a Dózsa György út-Verseny utca és a Thököly út térségében is jelentős épület-felújításokat terveznek.
Az útfelújítások kapcsán a szocialista politikus példaként említette, hogy a Damjanich utca, a Garay tér és a Verseny utca mellett megújul a Városligeti fasor és a Lövölde tér arculata. Ez utóbbi területen kialakítanak egy március 15-i emlékhelyet, s szökőkutat is építenek. Ugyancsak vállalkozói forrásból szökőkút épül a Garay téren is.
A környezetvédelem jegyében a kerületben tovább bővítik az épületenkénti szelektív hulladékgyűjtést, ami jelenleg hatszáz háznál valósul meg. Demszky Gábor hozzátette, hogy e program pluszköltségét a városrész finanszírozza.
A tájékoztatót követően a politikusok megtekintették a Gozsdu-udvar felújítását, ami tavaly kezdődött. A Király és a Dob utcát összekötő hat udvar és hét épület korszerűsítése során megújul az egykori reprezentatív üzletsor, éttermek, szolgáltatói részlegek nyílnak, az emeleteken pedig luxuslakások lesznek.
Szigorúbb építészeti szabályozás a VII. kerületben
Kerületi, fővárosi, állami, uniós és vállalkozói forrásokból folytatódik a VII. kerületi épületek és a közterületek megújítása, hogy a térség ismét pezsgő életű, kulturális és kereskedelmi központja legyen Budapestnek.
Benyújtotta a közmédia átalakítását célzó törvénycsomagot a Tisza, itt vannak a részletek
Mi nem megmenteni akarjuk a gyereket, hanem a bizalmát visszaépíteni
A Világszép Alapítvány vezetője volt a Másik út podcastban Orsós Lajos vendége.
Kanada - Bosznia-Hercegovina: 1-1 - élőben a világbajnokságról
Elalvás okozhatta mindkét balesetet az M1-es autópályán
A rendőrség tájékoztatása szerint hét moldáv férfi és egy török sofőr halt meg.
Hormonok, félelmek és kötődés: így születik meg az apa
A világ most Le Mans-ra figyel – mi a 24 órás brutális verseny sava-borsa?
Több tucat embert kirúgtak a Miniszterelnökségről
Magyar Péter menesztette a titkosszolgálatok vezetőit
A négy nemzetbiztonsági szolgálat főigazgatójának kell távoznia.
Németh Zsolt: A Fidesz-kormány túltolta az Európa-ellenes politikát
3,5 millió közpénzt költött egy háromnapos afrikai úton szállásra Nagy István
Gyanús halálesetek miatt exhumálnak négy holttestet Dunapatajon
Azt vizsgálja a rendőrség, hogy az elhunytak halálát nem idegenkezűség okozta-e.