Zagyva-beszéd: amnesztiát a Kossuth téri „forradalmároknak”

Amnesztiát követeltek a tüntetők a Fővárosi Bíróság Markó utcai épülete előtt kedden este.

  • MTI

A tüntetők az Erzsébet térről kiemelt rendőri biztosítás mellett vonultak a kormány menesztését és a "politikai foglyoknak" amnesztiát követelve a Markó utcába, ahol a köztévé székházának ostromával összefüggésben körözött Budaházy György beszédét is lejátszották felvételről.

A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom újonnan megválasztott elnöke, Zagyva György bejelentette, hogy december 9-én csatlakoznak a Puskás Ferencnek végtisztességet adók menetéhez, és oda minden "nemzeti érzelmű magyart" várnak.

Az este tíz óra után befejeződött tüntetésen elhangzott az is, hogy karácsonykor a "Kossuth téri forradalmárok lelkipásztora" éjféli misét celebrál az egybegyűltek előtt. A Markó utcából a mintegy félezer ember szétszéledt, a mellékutcákban több száz rendőr állt készenlétben.

Hozzávetőleg 40-50 tüntető a Kossuth térre ment, az ottani csoportosulás éjjel 11-kor oszlott föl.

Hozzászólások

Lemondott a főügyész, a háttérben az ukrán aranykonvoj ügye lehet

A Központi Nyomozó Főügyészséget vezető főügyész, Fürcht Pál távozásának köze lehet ahhoz, hogy törés alakult ki az ügyészi szervezetben, méghozzá főleg az aranykonvoj ügyében, illetve a Gundalf- és Buddha-ügy is szerepet játszhatott ebben. A HVG értesülését a Legfőbb Ügyészség is megerősítette.