Az elmúlt évek slágertémája az italgyártók iparágában a DRS (Debosit Return System), azaz a kötelező visszaváltási rendszer bevezetése volt. Egy olyan vállalatnál, amely üvegeket, alumíniumdobozokat és PET-palackokat is használ, nem kis kihívás lehetett ez a feladat. Hogyan oldották meg a DRS bevezetését a Borsodi Sörgyárnál?
Felelős gyártóként célunk, hogy minimálisra csökkentsük ökológiai lábnyomunkat – vagy ahogy mi hívjuk: a „sörlenyomatunkat”. Büszkék vagyunk rá, hogy 2018 óta hulladékmentesen működünk, így a gyártás során keletkező minden mellékterméket újrahasznosítjuk. Ebbe a stratégiába illeszkedik a kötelező visszaváltási rendszer (DRS) bevezetése is.
A DRS-átállás ugyanakkor az elmúlt évek egyik legösszetettebb vállalati projektje volt.
A legnagyobb kihívást az új jogszabályi megfelelés és a teljes ellátási lánc összehangolása jelentette. A siker érdekében komplex fejlesztéseket hajtottunk végre: megújítottuk csomagolásainkat és címkéinket, frissítettük pénzügyi folyamatainkat, valamint szorosabbá fűztük együttműködésünket kereskedelmi partnereinkkel. Kiemelt fókuszt kapott a munkatársak képzése, valamint a folyamatos szakmai egyeztetés a MOHU-val és az iparági szereplőkkel.

A kereskedők esetén elsősorban az áruházláncokra kell gondolunk?
A Borsodi Sörgyár valamennyi kereskedelmi egység számára, legyen az szervezett kereskedelmi lánc, független élelmiszer, dohánybolt vagy vendéglátóhely, biztosítja termékeinek elérhetőségét. A különböző értékesítési csatornák eltérő együttműködést és támogatást igényelnek, a DRS bevezetése során szükséges fejlesztéseinket ezekhez az igényekhez kellett igazítanunk. A projekt összetettsége ellenére a jogszabályi határidőre minden szükséges intézkedést végrehajtottunk, és időben készen álltunk.
Hogyan ítélik meg a bevezetett visszaváltási rendszert?