Közös felelősségünk, hogy a közbizalmat helyreállítsuk - mondta Nyakó István, az MSZP szóvivője az államfő újévi beszéde kapcsán. Hozzátette: ebben van felelősségük a pártoknak, de a köztársasági elnöknek is. Mint mondta, pártja mindent meg fog tenni azért, hogy a politikai közélet konszolidálódjon. Nyakó István köszönetet mondott a köztársasági elnöknek újévi jókívánságaiért, és boldog új évet kívánt.
Horn Gábor, az SZDSZ ügyvivője úgy véli, korántsincs akkora szakadék a magyar nemzet tagjai között, mint a politikai pártok között. Az ügyvivő szerint a köztársasági elnök beszéde találkozott a magyarok többségének véleményével, vagyis hogy a békétlenség nem maradhat így tovább.
A szabad demokrata politikus közölte: a politikai pártoknak és a közélet szereplőinek kell újragondolniuk az egymáshoz való viszonyt, és mindent megtenni annak érdekében, hogy valóságos párbeszéd alakuljon ki. Ez nem azt jelenti, hogy ezentúl ellenzéki és kormánypártok "szerelemben fognak élni", de azt jelentheti, hogy beszélő viszonyban vannak, és néhány nagy jelentőségű kérdésben, például a választójogi törvény, a pártfinanszírozás átalakításában együtt is tudnak működni - tette hozzá Horn Gábor.
A Fidesz - Sólyom Lászlóhoz hasonlóan - úgy látja: nehéz év áll Magyarország előtt. "Nem törvényszerű, hogy brutális és drasztikus áremelések nehezítik a családok életét és nem lehet törvényszerű az, hogy a gyógyszer árának, a gáz árának, a távfűtés árának, a közlekedési jegyek árának a növekedése ilyen drasztikus mértéket ölt. Ezt semmifajta természeti katasztrófa, vagy világgazdasági válság nem magyarázza az elmúlt időszakban. Ennek kizárólag egy oka van, hogy Gyurcsány Ferenc és kormánya nem a közt szolgálta az elmúlt időszakban" - mondta Szijjártó Péter a Fidesz szóvivője. Hozzátette: a koalíció a kormányzás helyett a hatalom megtartására törekedett.
A szóvivő szerint 2007-ben az embereknek már a "hazugságadót" is meg kell fizetniük. A Fidesz egyetért azzal is, hogy az embereknek ne csak a választások idején legyen joguk kifejezni véleményüket azokról a kérdésekről, amelyek jövőjüket érintik. Az államfő "adok-kapok politikai színházra" vonatkozó gondolatával kapcsolatban Szijjártó Péter elmondta: az "intenzív politikai hangulatot" az okozta, hogy Gyurcsány Ferenc morális válságba sodorta az országot.
Simicskó István, a KDNP alelnöke azt mondta: a köztársasági elnök beszédét megfontolandónak, és valamennyi párt számára üzenetet hordozónak tartja. Azt lehetett tapasztalni az elmúlt évben, hogy sokszor szakmai kérdések rovására megy a pártok közötti nagyfokú szembenállás, ezen mindenképpen jó lenne változtatni - fűzte hozzá. Mint mondta, a kormánynak óriási felelőssége van abban, milyen a politikai kultúra. Mint mondta, az államfő azzal a kijelentésével, hogy a politikának is vannak erkölcsi korlátai, egyértelműen a kazetta-ügyre utalt.
Simicskó István kitért arra, hogy egyetértenek az államfő azon gondolatával, miszerint azokat kell segíteni, támogatni, akik az elmúlt 16 év átalakulását megsínylették.
Az MDF szerint méltó beszédet mondott Sólyom László. "Ugyanazok a gondolatok köszönnek vissza a beszédből, amelyekről a Magyar Demokrata Fórum évek óta igyekszik meggyőzni politikai partnereit: a kiegyezés, a konszenzus bizonyos kérdésekben, illetve ennek megteremtése nemzeti kérdésekben, ez a siker alapvető feltétele" - mondta Herényi Károly, a párt frakcióvezetője.
Az MDF-es politikus bízik benne, hogy az államfői beszéd hatására megváltozik majd a pártok kommunikációja. Herényi Károly kritikusnak tartja a beszédet, de szerinte ez indokolt az elmúlt év eseményei miatt.
Egyetértenek Sólyom újévi beszédével a pártok
Egyetértenek a parlamenti pártok a köztársasági elnök újévi beszédében megfogalmazott gondolatokkal.
Bejelentette Magyar Péter, hol lesz az október 23-i központi ünnepség
Molnár Áron: Bayer Zsolt nem tudott elszámolni az NKA-támogatással, végül visszafizette, de újra pályázott és újra nyert
Bayer Zsolt válaszolt Molnár Áronnak: Kívánom, hogy mindenki pont annyi „kárt” okozzon a magyar államnak, mint én
Exit Poll: Putyin pártja vezet az orosz parlamenti választásokon
Exit Poll: Az AfD nyert Mecklenburg-Elő-Pomeránia tartományban
Átalakulnak az okostelefonok: a 4:3 a jó hír, a 900 ezer a rossz
Méltó helyet kaphat végre a koronázási palást, megnéztük az új termet
A dízeltámogatás automatikusan érkezik, nem kell külön igényelni
A kormány fontolja, hogy az önkormányzatok korlátozhassák a dohányboltok éjszakai nyitvatartását
Napozóágy miatt verekedett össze két idős férfi egy görögországi strandon, egyikük meghalt
Drónokkal támadták a kijevi régiót az oroszok, három gyerek és egy nő meghalt
Kármán András: Orbán Viktor nem ért a gazdaságpolitikához
A vásárban Putyin-pólót áruló mi hazánkos politikus zokon vette, hogy nem mindenkinek tetszenek a portékái
Váradi Barna a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei közgyűlés tagja és a telefonján rögzítette, ahogyan egy párt próbált provokálni.