A zeneszerzőt - Erkel Ferenc-díjas művészt - 95 éves korában, kedden érte a halál.
|
|
Pongrácz pályája kezdetén az operaházban volt korrepetitor, ezután a Magyar Rádió karnagya és zenei rendezője lett. 1954-től 1964-ig a debreceni Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakiskolában, 1975-től 1995-ig a Zeneművészeti Főiskolán tanított. Az Elektro-akusztikus Zenei Nemzetközi Szövetség egyik alapítója, a
nemzetközi igazgatóság tagja volt. Pongrácz Zoltán 1988-ban mesteri fokozatot szerzett. 1992-től a Magyar Művészeti Akadémia tagja, 1996 és 2000 között alelnöke volt. 1992-ben elnyerte az érdemes művész címet és megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend tiszti keresztjét. Erkel Ferenc-díjjal 1996-ban tüntették ki.
Odysseus és Nausikaa címmel operát írt, amelyet 1960-ban, Debrecenben mutattak be. Az utolsó stáció című operáját Szeged város felkérésére komponálta. Oratóriumok és kantáták szép számmal fűződnek nevéhez: A teknőkaparó legendája, Ut omnes unum simt, Missa solemnis Buda expugnata, Kossuth-kantáta, Apollón Mozagetész.
Elméleti munkássága is jelentős, több könyve jelent meg, például a Népzenészek könyve, a Mai zene, mai hangjegyírás, és Az elektronikus zene.


Hírcsatornák
Kinyomtatom
Elküldöm
Kinyomtatom
Elküldöm











