A pártelnök úgy fogalmazott: Magyarország gazdasági válságára a Fidesz három pontból álló világos, gyakorlatias választ tud adni, „akár már holnap reggel”. A kormányzati kiadásokat be kell fagyasztani, szinten kell tartani a közszolgáltatásokra költött pénz reálértékét és gazdasági növekedést kell produkálni – mondta.
Orbán Viktor szerint ennek érdekében fel kell lépni a kormányzati pazarlás ellen, le kell állítani például a kormányzati negyed „vérlázító” beruházását, csökkenteni kell az adókat és meg kell változtatni a „szpáhi elven” működő adórendszert, minden felesleges szabályzót ki kell iktatni a gazdaságból, „radikális, gyilkos erővel” vissza kell szorítani a korrupciót.
Orbán radikális, gyilkos erőt akar a korrupció ellen
A mostani megszorításokra alapuló gazdaságpolitika helyett modern, innovatív, növekedésközpontú szemléletre kell váltania Magyarországnak – jelentette ki Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, a párt Jövőnk vitasorozatának utolsó témájáról, a versenyképességről szóló konferenciáján szombaton Budapesten.
Dubajból érkezett haza Mészáros Lőrinc és családja
Orbán a Felcsút honlapján magyarázza, hogy miért járt 45 milliárd tao-támogatás a felcsúti focinak
Felnőtt gyerekek élesztik újra az egyszer már elpusztult játékpiacot
A világ legnagyobb iparági monstruma él, átalakul, és virul.