„Amikor Isten eljő, lesz néhány kérdése. És az egyik az lesz: Na, jó móka volt?” – így készült a film, amire az AI sohasem lenne képes
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
Információk szerint átszállították a kaposvári börtönből a budapesti Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetbe azt a két kaposvári fiút, akit osztálytársuk meggyilkolásával gyanúsít a rendőrség.
A gyerekek átszállítására a sonline.hu információi szerint azért volt szükség mert a kaposvári börtönben folyamatosan az öngyilkosságról beszéltek és azt hangoztatták, hogy véget akarnak vetni az életüknek. Az elmegyógyító intézményben folyamatosan pszichiáterek fognak velük foglalkozni, miközben szigorú őrzésükről is gondoskodni tudnak majd.
A rendőrség egyértelműen cáfolja azokat a sajtóban megjelent híreszteléseket, amelyek szerint a fiúk szerepjátékot játszottak volna, melyben az áldozat szerepét osztották osztálytársukra. A megyei lap szerint szó sincs arról, hogy egy korábbi bűncselekménnyel lehetne összefüggésbe hozni a fiú megölését és azok a feltételezések sem igazak, hogy a két gyanúsított halállistát készített volna. A Népszava információi szerint ugyanakkor gyanítható, hogy a gyilkosok és az áldozatuk is hungaristák voltak, amit az iskola "nemigen igyekezett kijavítani".
A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányságon tartott hétfői sajtótájékoztatón elhangzottak szerint azért ölték meg társukat, mert korábbi barátjuk "eltávolodott tőlük, lekezelően, nagyképűen viselkedett, agresszíven bánt velük". A fiatalkorú elkövetőket legfeljebb 15 évre ítélheti a bíróság.
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
A miniszterelnök derűsen fogadta a kisebb incidenseket Szolnokon.
Divattörténelem a Fehér Házban.
Tisztújító kongresszust tartott a Mi hazánk.