Rablás kísérletének gyanúja miatt indítottak eljárást ismeretlen tettesek ellen, akik szeptember 26-án lakásában
megtámadtak a 86 éves asszonyt. Megkötöztek, egyikük a fürdőkádba kényszerítette, s megnyitotta rá a csapot – mondta Dobi Tamás, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság kommunikációs irodájának munkatársa.
A két elkövető miután nem talált pénzt, illetve egyéb értéket, elmenekült a helyszínről. A rendőrség három napon belül elfogta a bűncselekménnyel megalapozottan gyanúsítható két fiatalt, őrizetbe vette őket, egyben előterjesztést tett előzetes letartóztatásukra – tette hozzá Dobi Tamás.
Őrizetben egy radostyáni asszony kirablói
Elfogtak egy 21 éves fiatalembert és 15 éves társát, akik a gyanú szerint pénzt akartak rabolni egy radostyáni idős asszonytól; lakásában bántalmazták a nőt, de végül üres kézzel menekültek el – közölte a miskolci rendőrség.
Bejelentette Magyar Péter, hol lesz az október 23-i központi ünnepség
Molnár Áron: Bayer Zsolt nem tudott elszámolni az NKA-támogatással, végül visszafizette, de újra pályázott és újra nyert
Bayer Zsolt válaszolt Molnár Áronnak: Kívánom, hogy mindenki pont annyi „kárt” okozzon a magyar államnak, mint én
Exit Poll: Putyin pártja vezet az orosz parlamenti választásokon
Exit Poll: Az AfD nyert Mecklenburg-Elő-Pomeránia tartományban
Átalakulnak az okostelefonok: a 4:3 a jó hír, a 900 ezer a rossz
Kármán András: Orbán Viktor nem ért a gazdaságpolitikához
Trump közölte, hogy a washingtoni diadalív katonai komplexum is lesz, lőszerraktárral, drónokkal és mesterlövészekkel
Vitézy Dávid szerint legalább ötezer milliárd forintos többletterhet vállalt az állam az MKIF-szerződés 2023-as módosításával
A vásárban Putyin-pólót áruló mi hazánkos politikus zokon vette, hogy nem mindenkinek tetszenek a portékái
Az eddigi legnagyobb ukrán dróntámadásról számolt be Moszkva polgármestere
Az orosz támadások miatt Magyarországon fog kőolajtermékeket tárolni az ukrán Naftohaz
Az ukrán állami vállalat erről a Mol-lal írt alá megállapodást.