Zsobrák Péter beszámolt arról, hogy a büntetett előéletű fiatalembert szabadlábon védekező öt társával együtt csoportos garázdasággal és súlyos testi sértéssel gyanúsítják. A nyomozás folyik, a bűncselekmény indítékát - azon túl, hogy az elkövetőket valamilyen bosszúállás vezérelte - még nem sikerült kideríteni.
A rendőr százados utalt arra: vasárnap hajnalban 15-20, baseballütőkkel, viperákkal, buzogányokkal és különböző szerszámokkal felszerelkezett fiatal támadott rá Pécs egyik, zsúfolásig megtelt belvárosi szórakozóhelyének vendégeire. Eredetileg a haragosukat keresték, de nem találták, helyette a vendégeket bántalmazták.
Az incidensben hatan megsérültek, közülük egy férfi súlyosan, őt ácskalapáccsal verték fejbe. A helyszínre érkezett rendőrök kilenc embert fogtak el és állítottak elő.
Őrizetben a pécsi baseballütős támadás értelmi szerzője
Őrizetbe vette a rendőrség a pécsi szórakozóhely elleni hétvégi támadás egyik elkövetőjét, feltételezett értelmi szerzőjét, és a bíróságnál kezdeményezte előzetes letartóztatását hétfőn - közölte a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
Bejelentette Magyar Péter, hol lesz az október 23-i központi ünnepség
Molnár Áron: Bayer Zsolt nem tudott elszámolni az NKA-támogatással, végül visszafizette, de újra pályázott és újra nyert
Bayer Zsolt válaszolt Molnár Áronnak: Kívánom, hogy mindenki pont annyi „kárt” okozzon a magyar államnak, mint én
Exit Poll: Putyin pártja vezet az orosz parlamenti választásokon
Exit Poll: Az AfD nyert Mecklenburg-Elő-Pomeránia tartományban
Átalakulnak az okostelefonok: a 4:3 a jó hír, a 900 ezer a rossz
Kármán András: Orbán Viktor nem ért a gazdaságpolitikához
Trump közölte, hogy a washingtoni diadalív katonai komplexum is lesz, lőszerraktárral, drónokkal és mesterlövészekkel
Vitézy Dávid szerint legalább ötezer milliárd forintos többletterhet vállalt az állam az MKIF-szerződés 2023-as módosításával
A vásárban Putyin-pólót áruló mi hazánkos politikus zokon vette, hogy nem mindenkinek tetszenek a portékái
Az eddigi legnagyobb ukrán dróntámadásról számolt be Moszkva polgármestere
Az orosz támadások miatt Magyarországon fog kőolajtermékeket tárolni az ukrán Naftohaz
Az ukrán állami vállalat erről a Mol-lal írt alá megállapodást.