A napilap arról írt, hogy Hiller István Nyíregyházán tett hétfői bejelentése szerint 20 milliárd forintot költ az idén a gyerekek olvasás- és íráskészségének fejlesztésére az Új Tudás Program keretében a tárca, s ez az összeg benne van a költségvetésben. Az újság szerint ugyanakkor ilyen tétel sem a programban, sem a költségvetésben nem szerepel.
Az oktatási tárca szerdai közlése szerint az alapkészségek fejlesztését az Új Magyarország Fejlesztési Tervben szereplő programok biztosítják. Ezek közül például a "Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés - Innovatív intézményekben" című pályázat beadási határideje január 19-én lezárult. E pályázati keretösszeg önmagában már 17,5 milliárd forint. A pályázat jelenleg bírálati szakaszban van, a szerződéseket várhatóan márciusban kötik meg. A programok 2009 második, harmadik negyedévében elindulhatnak.
A fejlesztés koncepcióját a 2007-ben a Nemzeti Alaptantervben meghatározott kulcskompetenciák, valamint az NFT I keretében már 2004 óta zajló és jelenleg is folytatódó fejlesztési programok alapján határozták meg - áll a közleményben.
Új Tudás: húszmilliárd fejlesztésre, uniós forrásból
Európai uniós forrásokból kíván több mint 20 milliárd forintot biztosítani a kormány az alapkézségek megerősítésére az Új Tudás Program keretében - közölte az oktatási tárca a Magyar Nemzet szerdai számában megjelentekre reagálva.
Bejelentette Magyar Péter, hol lesz az október 23-i központi ünnepség
Molnár Áron: Bayer Zsolt nem tudott elszámolni az NKA-támogatással, végül visszafizette, de újra pályázott és újra nyert
Bayer Zsolt válaszolt Molnár Áronnak: Kívánom, hogy mindenki pont annyi „kárt” okozzon a magyar államnak, mint én
Exit Poll: Putyin pártja vezet az orosz parlamenti választásokon
Exit Poll: Az AfD nyert Mecklenburg-Elő-Pomeránia tartományban
Átalakulnak az okostelefonok: a 4:3 a jó hír, a 900 ezer a rossz
Kármán András: Orbán Viktor nem ért a gazdaságpolitikához
Trump közölte, hogy a washingtoni diadalív katonai komplexum is lesz, lőszerraktárral, drónokkal és mesterlövészekkel
Vitézy Dávid szerint legalább ötezer milliárd forintos többletterhet vállalt az állam az MKIF-szerződés 2023-as módosításával
A vásárban Putyin-pólót áruló mi hazánkos politikus zokon vette, hogy nem mindenkinek tetszenek a portékái
Az eddigi legnagyobb ukrán dróntámadásról számolt be Moszkva polgármestere
Az orosz támadások miatt Magyarországon fog kőolajtermékeket tárolni az ukrán Naftohaz
Az ukrán állami vállalat erről a Mol-lal írt alá megállapodást.