A kampány a május 1-jei majálisok keretében több helyszínen, a fővárosi Városligetben és vidéki városokban kezdődik, a rendezvényeken ott lesznek a párt európai parlamenti képviselőjelöltjei - ismertette az MSZP elnökhelyettese. Hozzátette: Göncz Kinga listavezető a budapesti rendezvényen vesz részt május 1-jén. Közölte, hogy pártja a szükséges 20 ezer ajánlószelvényt már réges-régen összegyűjtötte.
Lamperth Mónika azt mondta, hogy kampányukban az európai uniós ügyekről és a baloldaliság kérdéseiről fognak beszélni, de tudják, hogy nem kerülhetők meg a belpolitikai kérdések sem. Úgy vélte, "baloldal nélkül az Európai Unió szimpla kft. lenne". A baloldal jeleníti meg a szolidaritást, a szociális Európát, sok, számunkra fontos értéket - hangsúlyozta.
Vannak olyan nagyon fontos uniós ügyek: a munkahelyek védelme, az energiabiztonság, a fogyasztóvédelem, az agárpolitika, amelyekben egyáltalán nem mindegy, kik és hogyan képviselik Magyarország érdekeit - hangoztatta. Mint mondta, az MSZP jelöltjei kiválóan felkészült szakemberek.
"Tisztában vagyunk azzal, hogy a belpolitikai témák mindig megjelennek az uniós kampányban. Nem lehet megkerülni, hogy beszéljünk arról, mi az itthoni politikánk. És nem is akarjuk megkerülni" - fogalmazott, hozzátéve, hogy az MSZP elvállalta azt a nagyon nehéz feladatot, hogy a válságkezelő kormánynak támogatást ad.
Az elnökhelyettes azt mondta: a kampányban arra szeretnék biztatni a választópolgárokat, hogy érdemes bízni a baloldalban, még akkor is, ha elkövettek néhány hibát, "ha volt is botlása az MSZP-nek. A baloldal az értékek miatt fontos".
Lamperth Mónika kitért arra, hogy pénteken lesz az Európai Szocialisták Pártjának kampánynyitója a franciaországi Toulouse-ban, ahol ő, Göncz Kinga és Gurmai Zita fogja képviselni az MSZP-t. Hozzátette: azért ő képviseli az MSZP-t a kampánynyitón, mert Lendvai Ildikó pártelnök az RMDSZ kongresszusán vesz részt.
Elmondta, hogy a kampány politikai irányítójaként az elnökség politikai döntéseit továbbítja a kampánystáb felé, illetve érvényt szerez ezeknek a döntéseknek, ellenőrzi végrehajtásukat. Hozzátette: munkáját Mesterházy Attila és Ujhelyi István alelnök is segíti.
Lamperth Mónika közölte, hogy a kampány operatív részét a kampánystáb irányítja, ennek igazgatója Gál J. Zoltán. Megjegyezte: a stábban dolgozik Szigetvári Viktor, Butor Klára és Baja Ferenc. Arra, hogy milyen lesz a szórólap, mi kerül a plakátra, ők tesznek javaslatot - mondta. Kitért arra, hogy a kampány előkészítése még Gyurcsány Ferenc korábbi pártelnök irányításával kezdődött. Arra a kérdésre, hogy Gyurcsány Ferenc részt vesz-e a kampányban, az elnökhelyettes azt mondta, hogy örömmel vennék, de ez a volt pártelnök döntésétől függ.
Az MSZP május 1-jén kezdi a kampányt
Május 1-jén kezdi meg az MSZP az európai parlamenti választási kampányt, amelynek főszereplője Göncz Kinga listavezető lesz - közölte Lamperth Mónika, a kampány politikai irányítója szerdán az MTI-vel. A politikus beszélt arról is, hogy a szocialisták takarékos, informatív, mozgósító kampányt folytatnak.
Nagy Elek: Amennyiben szükséges, feljelentést teszek a HVG cikke nyomán
Orbán Viktor, a társadalmi kapcsolat – hogyan értelmezzük a volt miniszterelnök „A” kartonját?
Ungváry Krisztián: Ha igaz, amit Németh Miklós Orbánról állít, törvénytelenséget követett el
Megvan az Újszínház és a Madách Színház új igazgatója
Egy kávé egy egész asztalért órákon át? Egyre több budapesti kávézó mond nemet
„A hálózat több mint 90 százalékát hazafias alapon szervezték be a '60-as évek elejétől”
Navracsics Tibor: Feledy Botondék jó szakmai munkát végeztek, ezért is kértük fel őket
444: Navracsics Tibor tárcájának Feledy Botond hírhedt közvetítőcégeken keresztül dolgozott
RTL: Több mint 50 millió forint közpénzbe került Orbánék 2023-as kazahsztáni útja
Csak a repülőútra 25 millió forintot költhettek.