A 42 éves férfi fivérével együtt horgászott a tónál. Mivel melege lett, fejest ugrott a négy méter mély, 11-12 Celsius-fokos hőmérsékletű vízbe. Testvére csak azt látta, hogy előbb kapálózni kezd, majd elsüllyed. Mivel a parton maradt férfi nem tud úszni, nem tudott fivére segítségére sietni - mondta a főkapitányság szóvivője. Hogy pontosan mi okozta a férfi halálát, igazságügyi orvos szakértő állapítja majd meg - tette hozzá.
Fejest ugrott a halastóba a horgász, meghalt
Fejest ugrott a halastóba, s meghalt egy horgász pénteken Enyingen; a rendőrség közigazgatási eljárásban vizsgálja a haláleset körülményeit - közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság.
Nagy Elek: Amennyiben szükséges, feljelentést teszek a HVG cikke nyomán
Orbán Viktor, a társadalmi kapcsolat – hogyan értelmezzük a volt miniszterelnök „A” kartonját?
Ungváry Krisztián: Ha igaz, amit Németh Miklós Orbánról állít, törvénytelenséget követett el
Megvan az Újszínház és a Madách Színház új igazgatója
Egy kávé egy egész asztalért órákon át? Egyre több budapesti kávézó mond nemet
Minden jel szerint nehéz nap köszönthet a republikánusokra – az amerikai félidős választásokról közvetítünk
Navracsics Tibor: Feledy Botondék jó szakmai munkát végeztek, ezért is kértük fel őket
444: Navracsics Tibor tárcájának Feledy Botond hírhedt közvetítőcégeken keresztül dolgozott
RTL: Több mint 50 millió forint közpénzbe került Orbánék 2023-as kazahsztáni útja
Csak a repülőútra 25 millió forintot költhettek.