A híradó információja szerint a romagyilkosságokkal gyanúsított testvérpár egyik tagját a titkosszolgálatok - kisebb megszakításokkal - már 2004 óta figyelték. A hírműsor értesülése szerint a férfi telefonbeszélgetéseit lehallgatták, mert közismert volt, hogy szélsőséges nézeteket vall. (Ebből valószínűsíthető, hogy K. Istvánról van szó - hvg.hu.) A gyanúsított megfigyelését azonban két hónappal az első gyilkosság előtt befejezték. A hatóságok kaptak olyan információt is, hogy a banda egyik tagja évekkel ezelőtt fegyvert és lőszert akart vásárolni.
Az országos rendőrfőkapitány múlt pénteken jelentette be, hogy egy debreceni szórakozóhelyen elfogták a feltételezett elkövetőket, a négy, 28 és 42 év közötti férfiakat emberölés és több emberen elkövetett emberölés kísérlete megalapozott gyanúja miatta vasárnap előzetes letartóztatásba helyezte a Budakörnyéki Bíróság.
A bűncselekmény felderítéséről Petőfi Attila, az NNI vezetője közölte: az előzetes letartóztatásban levő négy gyanúsított közül kettő DNS-mintája egyezik a romák elleni támadások helyszínein rögzítettekkel. A rendőrség két férfit gyanúsít mind a kilenc bűncselekménnyel, a másik kettőt egy-egy támadással hoztak összefüggésbe.
Híradó: évekig figyelték a romagyilkosságok egyik gyanúsítottját
A titkosszolgálat évekig figyelte a romagyilkosságok egyik gyanúsítottját - közölte a Magyar Televízió híradója péntek este.
Ókovács Szilveszter nem fogadja el a menesztését és perelni akar
Egy hónapja még tagadta Ókovács Szilveszter azt, ami miatt hétfőn menesztették
Felszólalt a Parlamentben Ókovács Szilveszter felesége, Forsthoffer Ágnes többször sikertelenül megpróbálta megvonni tőle a szót
Menesztették Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről, a Lázár János tárcájától kapott megbízásával volt gond
Öt kivételével megvan a 60 tankerület új vezetője
Ki veszi meg a magyar magánegészségügyet?
Szentirmai Gábort, a magán-egészségügyi és vállalati tranzakciós szektor elemzőjét, a Heal Partners szakértőjét kérdeztük.
Haraszti Miklós: No More Comeback Kid (wańka-wstańka) in Hungary
A 20 éves olasz srác, akinek a teljesítményére még sokáig fogjuk keresni a magyarázatot
Bár Szijjártó ígért „munkahelyteremtési” támogatást, a BYD szegedi gyára egyelőre hoppon maradt
Az NVVH elárulta, milyen széfeket találtak Seszták Miklós otthonában
Egy éven belül bezárt Rogán-Szendrei Cecília és Sarka Kata hegyvidéki kávézója
Lengyelország megelőző műveletet indított a kalinyingrádi orosz exklávé határánál
Az MNB-botrányban érintett ingatlanmulti Matolcsy-féle vezetése durván túlárazottan üzemeltetett
„A kutyám halála annyira fájt, hogy egy hétig alig ettem, csak a nyakörvét szagolgattam”
Miért érezzük úgy, hogy csak akkor vagyunk szerethetők, ha jól teljesítünk? És hogyan segíthet ezen a terápia?
Huszonnégyen meghaltak, amikor az oroszok lebombáztak egy segélyosztó központot Zaporizzsja közelében
Átalakul a Mészáros-féle MBH Bank felsővezetése
Hat önálló divízió jön létre.