Elsőéves egyetemistaként jöttem rá, hogy mekkora átok lehet az, ha az emberek röhejesnek találják azt a helyet, ahonnan származunk. Egy könyvtári beiratkozásnál döbbentem rá, hogy a Taktaharkány pont ebbe a kategóriába tartozik. Beégett, amikor a fél könyvtáron tették fel nekem a kérdést, hogy „milyen falu ez? Taktaharkány?”. Majd jött a tömeges röhögés. Azóta több helyen is előfordult, hogy Taktaharkányt írnak, amikor nem akarják használni a trágár Bivalybasznádot, vagy Mucsaröcsögét (amelyek ráadásul nem is létezik).
Elvileg ezzel sem illene viccelni, ahogy a nevekkel sem, de azért gyakran előfordul. Azzal senki sem foglalkozik, hogy a neve eredetileg csak Harkány volt, de mivel van egy másik ilyen nevű település, kapott egy előtagot a közeli folyóról, a Taktáról. Amikor rákérdezek, mi olyan vicces a nevében így egyben, általában azt a választ kapom, hogy a hangzása.
Ugyanakkor én még olcsón megúsztam, mert volt olyan településnév, ahol nem a hangzással volt a gond. Egészen 1928-ig létezett a Szopok elnevezésű falu Baranya megyében, ami gyakran okozott derültséget, a lakóknak pedig szégyenérzetet. Pedig alapvetően elkerülhető lett volna, ha máshogy magyarítják a nevét. A települést 1332–1335 között Scupuk néven említik az oklevelek. A Baranya Megyei Levéltár kitűnő tanulmánya szerint eredete a helynév szláv eredetű személynévből (Supak, Supek, Supok vagy cseh Supík) keletkezett magyar névadással.