"Soha nem izgatott a politika, az is véletlen, hogy politikai államtitkár lettem. Gyurcsány Ferenc 2004 októberében a megválasztása utáni éjszaka az üzenetrögzítőmre mondta, hogy reggel 7-re vár. Felhívtam Draskovics Tibort, aki örült személyemnek. Más szituációban biztosan nemet mondtam volna." - nyilatkozta bő két hónappal ezelőtt a HVG Portré rovatának Katona Tamás, amikor a lap arról kérdezte, hogy megfordult-e valaha a fejében, hogy a szocialisták parlamenti képviselője legyen. A jelek szerint Katona felülvizsgálta álláspontját, szocialista forrásokból megerősített értesülések szerint ugyanis a párt őt indítja egyéni képviselő-jelöltként a XII. kerületben a jelöltségről pártja nyomására kedden lemondott Hagyó Miklós helyett. Katona Tamás ugyanakkor - nem befutónak számító helyen - rajta van az MSZP országos listáján is. Katona Tamás korábban a Központi Statisztikai Hivatal elnöke volt, 2003-tól 2004-ig kabinetfőnök a Miniszterelnöki Hivatalban, 2004 óta a Pénzügyminisztériumban dolgozik.
Katona Tamás pályája egyébként különös párhuzamot mutat a nemrég a képviselő-jelöltségtől visszaléptetett fideszes Mádi Lászlóéval. 2006-ban ugyanis éppen Katona volt az, aki - akárcsak most Mádi - egy konferencián az ingatlanadó bevezetéséről beszélt. Őt utána ezért bírálatok érték Gyurcsány Ferenc kormányfő részéről, lemondott. Igaz, rögtön utána az Államkincstár vezetésére kapott felkérést. Bár Katona úgy emlékszik, hogy csak a véleményét adta elő, az akkori híradások szerint szinte tényként közölte, hogy 2008-tól a kormány adót vet ki a 9,5 millió forint feletti értékű ingatlanokra.
Hagyó képviselői utódját nem érdekli a politika
Katona Tamás indulhat Hagyó Miklós helyén, Budapest 18-as számú választókerületében az MSZP egyéni képviselőjelöltjeként. A pénzügyi államtitkár nemrég a HVG-nek még azt bizonygatta, hogy nem érdekli a politika.
Izrael most először érezheti meg, milyen, ha AI-jal nyúlkálnak bele a választási kampányba
Ruszin-Szendi: Meghalt két magyar katona, egyikük öngyilkos lett
Tíz év után újraindul a Népszabadság
Itt a lista: a NER 33 mutyigyanús ügye, amit már célba vett Magyarék hivatala
Magyar Péternek sikerült meglepnie XIV. Leó pápát
Nem mindennapi ajándékot vitt Magyar Péter XIV. Leónak
A helyiekkel táncolt és robogóra is pattant Magyar Péter Rómában
Távozik Vaszily Miklós az MBH Bank felügyelőbizottságából
Eddig az Indamedia Csoportot immáron egyedül irányító üzletember volt a testület elnöke.
Távozik Vaszily Miklós az MBH Bank felügyelőbizottságából
Eddig az Indamedia Csoportot immáron egyedül irányító üzletember volt a testület elnöke.