A főút virányosi vasúti átjárójánál előbb két személygépkocsi ütközött és a sérültekért érkező mentőautónak nekicsúszott egy másik személyautó, majd egy kamion is - mondta Fülöp Gergely. Hozzátette: az ütközéssorozatnak még nem volt vége, mert a baleset miatt feltorlódott gépkocsisor végén újabb két gépkocsi összeütközött. A százados a sérültek pontos számáról egyelőre nem tudott adatot közölni. A ütközéssorozat miatt a 38-as számú főutat teljesen lezárták a fordalom elől Rakamaz és Virányos között.
Balesetsorozat a 38-ason is: hét autó ütközött a köd miatt
Hét gépkocsi, köztük egy mentőautó ütközött össze a sűrű ködben a 38-as számú főút virányosi szakaszán péntek délelőtt; a balesetben legalább ketten megsérültek - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.
A lengyel miniszterelnök nagy vereséget szenvedett Krakkóban
Fürcht Pál reagált arra, hogy Magyar Péter szerint politikai okból minősítette át a telefon-ügyet
Magyar Péter: a volt főügyész politikai okokból minősítette át a telefon-ügyét rongálásból lopássá
Szabad paracetamolt szedni terhesség idején? Erre figyelmeztet egy új kutatás
„Bumfordi barmok”, önkény és esti DJ – itt a DPK Tábor teljes programja
Energiaipari tűzszünetet jelentett be Ukrajna és Oroszország között az amerikai elnök
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök azt mondta, „az újdonság erejével hatott rá” a tűzszünet híre.