A hírportál információi szerint az új szuperhatóság nemcsak a frekvenciával rendelkező médiumokkal foglalkozna, hanem jogkörét kiterjesztenék az internetes tartalomszolgáltatásra is. A létrejövő csúcsszerv vezetésére Szalai Annamária, a médiahatóság fideszes delegáltja a legnagyobb esélyes. Két lehetőségről tud a portál. Az egyik verzió szerint teljesen megszüntetnék a pártdelegált rendszert, és csak a szakmai szervezet küldötteiből állna az új szuperhatóság, de van olyan elképzelés is, hogy delegáltjaik révén a pártoknak is hagynak beleszólást az ügyekbe. A szervezetek összevonása megoldaná azt a problémát, hogy jelentős végkielégítés nélkül elküldhessék a Nemzeti Hírközlési Hatóság 2013. december 31-éig kinevezett elnökét, Rozgonyi Krisztinát - olvasható a portálon.
Stop.hu: Fidesz-terv új média- és hírközlési hatóság felállítására
Új média- és hírközlési hatóságot alakíthat ki az Országos Rádió és Televízió Testületből, illetve a Nemzeti Hírközlési Hatóságból kormányra lépése után a Fidesz - írta saját értesülésre hivatkozva kedden a stop.hu.
„A méret nem befolyásolja a rizikót, fontosabb a denzitás” – kinél nagyobb az emlőrák kockázata?
„Moszkva nem hajlandó engedményeket tenni Ukrajna ügyében” – megmagyarázta Peszkov az orosz-amerikai dízelalkut
Bloomberg-kommentár: Miért mondja Putyin, hogy Oroszországnak vége lehet, ha veszít a háborúban?
Fokozott jelenlétet ígér a NATO a fekete-tengeri, 11 ember életét követelő dróntámadások miatt
Kiírták a pályázatot a közmédia vezérigazgatói posztjára
Alexander Zverev világelsősége kényelmetlen kérdéseket vet fel a tenisz jövőjéről
Elutasították a fellebbezését, letartóztatásban marad Hankó Balázs
Beismerte Tasó László unokaöccse, hogy költségvetési csalást követett el és sikkasztott
Sokatmondó számok: ennyit buktak a NER-cégek a kormányváltás óta a tőzsdén
Újra praktizálhat ügyvédként Völner Pál
Futóék megveszik a Premier Outletet
Újból együttműködik Rácz Jenő és a McDonald’s – megnéztük, mi változott
Van, hogy havi szinten százmilliós értékű étel megy a kukába a kórházakban
Borbás Marcsinak veserákja volt
A műsorvezető korábban nem beszélt a betegségéről nyilvánosan, még a szüleivel sem osztotta meg.