Magony Andrea tájékoztatása alapján a kecskeméti rendőrkapitányság korábban ismeretlen tettesek ellen rendelt el nyomozást csoportos rablás bűntett kísérlete, és más bűncselekmények elkövetése miatt.Az eljárás azután indult, hogy a tettesek pénteken az esti órákban Kecskeméten, egy elhagyatott sportpályán három hajléktalantól helypénz megfizetését követelték. Miután a megfenyegetett emberek a követelésnek nem tettek eleget, tettleg bántalmazták őket a támadók, akik végül az egyik hajléktalan férfi határozott fellépésének köszönhetően elmenekültek a helyszínről.Később a banda a kecskeméti vasútállomáson is megtámadott egy embert, majd az áldozat segítségére siető férfit is megütötték. Utóbbi emiatt nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérüléseket szenvedett - mondta a sajtóügyeletes.Nem sokkal később a rendőrök elfogtak egy 20 éves és két 14 éves kecskeméti, valamint egy 21 éves perkátai lakost, akik megalapozottan gyanúsíthatók a bűncselekmények elkövetésével. Gyanúsítottként történő kihallgatásukat követően őket őrizetbe vették - tette hozzá a százados.
Hajléktalanoktól követelt helypénzt egy banda
Hajléktalanokat bántalmazott Kecskeméten, majd a helyi vasútállomáson várakozókra támadt az a négy ember, akiket csoportos rablás kísérlete és más bűncselekmények gyanúja miatt vett őrizetbe a rendőrség - közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.
Ókovács Szilveszter nem fogadja el a menesztését és perelni akar
Egy hónapja még tagadta Ókovács Szilveszter azt, ami miatt hétfőn menesztették
Felszólalt a Parlamentben Ókovács Szilveszter felesége, Forsthoffer Ágnes többször sikertelenül megpróbálta megvonni tőle a szót
Menesztették Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről, a Lázár János tárcájától kapott megbízásával volt gond
Öt kivételével megvan a 60 tankerület új vezetője
Ki veszi meg a magyar magánegészségügyet?
Szentirmai Gábort, a magán-egészségügyi és vállalati tranzakciós szektor elemzőjét, a Heal Partners szakértőjét kérdeztük.
Haraszti Miklós: No More Comeback Kid (wańka-wstańka) in Hungary
A 20 éves olasz srác, akinek a teljesítményére még sokáig fogjuk keresni a magyarázatot
Bár Szijjártó ígért „munkahelyteremtési” támogatást, a BYD szegedi gyára egyelőre hoppon maradt
Az NVVH elárulta, milyen széfeket találtak Seszták Miklós otthonában
Egy éven belül bezárt Rogán-Szendrei Cecília és Sarka Kata hegyvidéki kávézója
Lengyelország megelőző műveletet indított a kalinyingrádi orosz exklávé határánál
Az MNB-botrányban érintett ingatlanmulti Matolcsy-féle vezetése durván túlárazottan üzemeltetett
„A kutyám halála annyira fájt, hogy egy hétig alig ettem, csak a nyakörvét szagolgattam”
Miért érezzük úgy, hogy csak akkor vagyunk szerethetők, ha jól teljesítünk? És hogyan segíthet ezen a terápia?
Huszonnégyen meghaltak, amikor az oroszok lebombáztak egy segélyosztó központot Zaporizzsja közelében
Átalakul a Mészáros-féle MBH Bank felsővezetése
Hat önálló divízió jön létre.